Mert igenis létezik a Trónok Harca oktatható arca

Mi is az a mese? Már 5. osztályban, amolyan „legszebb álmodból felkeltve is tudnod kell” módjára belénk vert fogalomként jut eszembe az, hogy „valós elemekkel átszőtt kitalált történet”. Persze később bele lehet mélyedni a fajtáiba, származásába, még később eredetébe és jó pár különböző megközelítési módjába. De vegyük csak az imént idézett leegyszerűsített definíciót. Ez minden egyes elemében ráillik a 21. század legsikeresebb sorozatára, az egyik legnépszerűbb könyvadaptációjára, a Trónok Harcára. Kissé derogálónak tűnhet ezt a rekordokat sorra döntő alkotást szimplán meseként aposztrofálni, de, ha még tovább nyúlunk vissza iskolás emlékeinkbe, az is beugorhat a mesék nevelési célzataként, hogy a „jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését”. Én nem tagadom, immáron 5 éve lándzsát törtem a Trónok Harca mellett, mint filmsorozat, és számomra a könyvek is a letehetetlen kategóriába tartoznak. Holott elismerem, hogy Martin sajátos nyelvezete és túlságosan bőlére eresztett eszmefuttatásai önmagában nem emelik műveit a szépirodalom csimborasszói magasságába, nem is beszélve a sok esetben rendkívül profán szóhasználatáról. Ugyanakkor, aki ki tud találni egy olyan világot, ami milliók figyelmét köti le, és annak szövevényes szálait olyan szintre emeli, hogy azokhoz képest VIII. Henrik uralkodása és szerelmi élete egy könnyed szombat esti matiné, annak szerintem igenis kijár a legnagyobbakat övező tisztelet.iskolasprint

Évek óta vissza-visszatérő vitapont a magyar oktatást illetően a kötelező olvasmányok szerepe. Természetesen azt én sem támogatnám, hogy 14-15 éves kor alatt George R. R. regénysorozatának bármelyik darabját oktatási feladatokhoz használják. Ugyanakkor a későbbiekben véleményem szerint nem csak népszerűségét, hanem eszmei mondanivalóját is ki lehetne használni. Most pár szereplő filmvásznon látott (a könyveket ugye beelőzte már a HBO) és a regényekben olvasott sorsa alapján igyekszem bemutatni azt, hogy mire is nevel a 2000-es években készült sorozatok zászlóshajója.

iskolasprint

Havas Jon: Az anyagiakban bővelkedő, de szeretetben annál szegényebb gyermekkor megtestesítője. Észak legnagyobb ura nevelte, de tette mindezt úgy, hogy az úrnő a férje legnagyobb árulását látta benne egész életében. De mindezt zokszó nélkül, a jó testvér megtestesítőjeként tűrte Havas uraság. Ahogy lehet száműzetésbe, mondhatni szerencsét próbálni küldték a falra. De a mesebeli királyfik kitartása eredményre vezette, hiszen a számtalan megpróbáltatás után barátokat szerzett magának.

iskolasprint

Majd jöhet a vége és a tanulság. Aki mindig kitart a becsületesség elve mellett, az megkapja jutalmát, a királyságot, jelen esetben Északot. Persze a „főhősnek” mindig kellenek segítők is…iskolasprint

Erre az egyik példa Tormund személye. Megszokott séma: kevés ész, nagy erő (a fordítottjának, -azaz kevés erő, sok ész - szimbóluma pedig Sam) és a pálfordulás után örök hűség Jon iránt. Az, hogy hű segítője lett az egykori Stark fattyúnak, miközben kezdetben a legnagyobb ellenségek voltak ismét bevett elem. Ezzel felnagyítják a hős jellemét, miként, ha képes ellenfeleit maga mellé állítani, hát bármire képes lehet. Valamint a megbékélés szimbólumát is hordozza az együgyű vad. Ő az elsők között fogta fel, hogy félre kell tenni az ellentéteket egy közös cél érdekében. Megtette, ezzel ellenségből sokak által kedvelt hőssé vált.

Természetes, hogy a főhős elnyeri méltó jutalmát történethez alapelem a szerelem, a királyné megszerzése is. A mi esetünkben nem sárkányok fejét kell hozzá levágni, elég, ha hagyják magukat megsimogatni. Bár az ellentétek vonzzák egymást metódus alapján Ygritte is tökéletes választás volt, de őt még el kellett veszteni azért, hogy érezze az olvasó és a néző, hogy Jon lelkének összetiprása után sem tágít az eszményi útról.

A befutó végül Daenerys Targaryen lett, aki tulajdonképpen ikertoronyként áll Jon mellett a sorsok felvonultatásában. Szüleit és legidősebb bátyját meggyilkolták, szülőföldjéről elűzték, s leginkább egy narcisztikus, hímsoviniszta bátyra volt utalva.iskolasprint

Nagyon mélyről indult, hogy aztán csodás elemekkel és képességekkel nagyon magasra jusson. A fiatalon egy barbár királynak eladott lány képe akár a „Szépség és a szörnyetegből” is ismerős lehet. A gonosz szörny itt Khal Drogo volt (az esetleges hölgy olvasóktól elnézést, nyilván gondolati síkon kell csak értelmezni ezt a jelzőt, nem értékelni akartam Jason Momoa külsőjét) akivel képes volt magát elfogadtatni, majd megszerettetni. De ahogy Jonnak, úgy neki is el kellett még valakit veszíteni, hogy legyen ismét mit felróni az áldozatok listájára. A sorozat mai állása szerint Daenerys és serege a legerősebb alakulat, melyet együtt vezethet sorstársával, szerelmével a végső győzelembe vagy éppen a hőskölteményekbe illő halálba.

iskolasprint

Persze minden mesébe kell egy ellenség is. Kell valaki, aki ráfázhat, aki megérdemli a büntetést, summa summarum, akit mindenki utálhat. Természetesen az éremnek mindig két oldala van, a rendezők és Martin is próbálta sokáig mosdatni Cerseire Lannistert, de idén ismét visszaállt minden a régi kerékvágásba, s ő az, aki a legfőbb gonoszt testesíti meg. iskolasprint

Hajlandó volt egy csalfa szerelemért megnyomorítani egy gyereket, legyilkoltatni a rivális család majd minden tagját. Végignézte, ahogy aberrált gyermeke terrorizál egy védtelen lányt, ezek után csak a büntetésének első fázisa volt, hogy elvesztette mindhárom gyermekét. Az utolsó döfés, miután elutasította a jók ligájának feléje nyújtott békülő kezét az lesz, hogy a pálfordulás másik megtestesítője, szerelme Jaime is elfordul tőle, sőt, akár a végzetét is jelentheti. iskolasprint

Jaime szintén igazi mesebeli alak, hiszen ő is előkelő család sarja, aki a királyság legjobb harcosainak egyike. Mégis tettei a pokol legsötétebb bugyraiba taszíthatnák, de ő, ellentétben testvérszerelmével tanult a leckéből, ami nála gyermekei elvesztése és a legfőbb gonosz megjelenése volt. A jók minden mesében befogadók, így a Trónok Harca pozitív csapatában is lesz hely az egykori főgonosznak.

A sorozat hetedik, utolsó előtti évadának záró részét minden eddigi tv-s rekordot megdöntve 16,5 millióan követték élőben. Pedig a séma itt sem változott a mesék évezredes mondanivalójához képest. Jók és rosszak harca, ahol szenvedések árán, de a jó győz. A sorozat sikere jó bizonyíték arra, hogy mesékre ma is szükség van, csak annak egy új, 21. századi köntöst kell adni. Na, ebben vált a világ legjobbjává George R. R. Martin és az HBO.

0 Tovább

SPÁRTA VS. THÉBAI, AVAGY A FÉRFISZERELEM EREJE

A történelem tantárgyat hátuk közepére se kívánok is el tudnának mondani 3-4 összetett mondatot a spártai nevelést illetően. Hiszen a szocialista diktatúra alatt született tankönyvek és sajnos a rendszerváltás utániak (bár lassan már indokolatlan a többesszám, hiszen öles léptekkel haladunk az „egykönvrendszer” felé) is előszeretettel hangsúlyoznak pár bevett sztereotípiát.

Ilyen Spárta katonai állam arculata, melyhez hozzá tartozik, hogy a fiúgyermekeket 6 éves korukban elszakítják a családjuktól, és az írás, olvasás minimális oktatása mellett, egy valódi gyilkológépet nevelnek belőle. Ezen az ókori történészek feljegyzéseire alapuló tételnek egyik legfontosabb vitapontja volt, hogy oké, oké, ez így szép és jó, de mi van azokkal a gyerekekkel, akik valamilyen testi fogyatékossággal születnek? Erre is megjött a válasz, a Taigetosz hegy formájában, ahonnan nemes egyszerűséggel a mélybe vetették azokat az újszülötteket, akik nem feleltek meg a spártaiak által elvárt fizikai ideálnak. A csecsemőhalandóság magas aránya szinte végigkísérte az emberiség történelmét így erősen megkérdőjelezhető a hegy ezen funkciója, persze az is tény, hogy az ókori görög világban valóban nem volt ritka a csecsemők kitaszítása.

A kiképzésük szigorához és keménységéhez valóban nem férhet kétség, ugyanakkor Spárta társadalmi rendszeréhez és ezáltal a fiatal katonák beavatási szertartásához már annál inkább. A mai diákok fejében is általában megragad, hogy a spártaiak a közösségből ideiglenesen kivetették az ifjakat, egy túlélési gyakorlatra, melyet egyébként krüpteia-nak hívtak. Röviden, tömören a lényege: becserkészték a helótákat, akik, mint alacsony sorba taszított réteg éltek Spártában, majd válogatás nélkül lemészároltak férfiakat, nőket és gyerekeket. Utolsó elemként még szokás megemlíteni, a gazdagság teljes elutasítását, a puritanizmus megtestesítéseként használt vaspénzt. Ezzel kifejezve azt, hogy Spártában az anyagi javak jelentősége elenyésző, pláne a legfőbb rivális Athénhoz képest.

iskolasprint

S most lássuk azt, amit a már nem is annyira új kutatások igazolnak (Németh György már 6 éve tartott erről előadást), tehát azt, amit valóban oktatni kéne vagy legalább érinteni a történelemórákon. 

Xenophón, athéni történetíró, évekig élt a Spárta érdekterületéhez tartozó Szkilluszban. Így az kijelenthető, hogy elég jól ismerte a rivális poliszt. Persze emigráns athéniként, nem csoda, hogy az ő művében is bőven szerepelnek torzítások a rivális államról. Minimum érdekes, hogy egy szót sem szól, az állítólag rendszeresen legyilkolt helótákról, és az azóta ideállá vált spártai nevelést csak Lükurgosz művének tartja, amely kizárólag a spártai arkhón regnálása alatt működött. Abban a legtöbb új kutatói álláspont is egyetért, hogy a szigorú katonaállam és a nevelési rendszer túlmisztifikált elemektől mentes kialakulása többnyire még a második messzénéi háborúnak köszönhető. A hatalmas győzelme eredményeként Spárta óriási területeket hódított meg és vont ellenőrzése alá, amelyeket csekély számú polgára képtelen lett volna önmagában ellenőrizni, megvédeni. Ezért be kellett vezetni főfoglalkozású katonáskodást. Aprócska szépséghiba ebben, hogy a teljesjogú spártai polgárok száma, - a „hivatalos verzió szerint” csak ők kapták meg a híres kiképzést -  sosem nőtt 10 ezer fő fölé. Mellettük a standard oktatás még két népréteget különít el, a körüllakókat (perioikoszok) és a helótákát. Szintén elfogadott séma, az egyenlők nem űzhettek semmiféle mesterséget, csak a katonáskodást, a helóták pedig földművesek voltak, az iparűzés maradt a perioikoszoknak. Ezzel magyaráznák azt, hogy a spártaiaknak miért nem kellett külföldről fegyvereket behozni. Pláne nehéz lett volna ez annak tudatában, hogy lakedaimóniak a külföldön nem elfogadott, állítólagos vaspénzt használták. Ebbe a leegyszerűsített képbe, csak az rondít bele, hogy milyen módon szereztek fémet és ha már pénz nincs, miként fizettek a perioikoszoknak. Ezekre egyetlen forrás sem ad választ.

 Arra viszont igen, hogy csak a „tisztavérű spártaiak” harcoltak volna, s kizárólag rájuk épült a félelmetes spártai sereg, ez egyértelmű blődség. A helóták – éppúgy, mint a perioikoszok – hadi szolgálatra voltak kötelezve. Félreértés lenne azonban azt hinni, hogy csupán alantas feladatokra lettek volna beosztva. Hérodotosz világosan leírja, hogy a spártai hadsereg tömegét a helóták és a perioikoszok alkották. A Kr. e. 479-ben megvívott plataiai csatában ötezer nehézfegyverzetű perioikosz és harmincötezer könnyűfegyverzetű helóta sorakozott fel a perzsákkal szemben. Ha az arányokat nézzük, egy „igazi” spártaira hét helóta jutott. S most akkor mindenki gondolkodjon el, hogy a krüpteia mennyire lehetett valós, ismétlődő jelenség...?! iskolasprint

Thébai nevelés története már kevésbé tartozik a történelem közérdekű információi közé. A görög városállam felemelkedésében elévülhetetlen érdemei voltak egy Gorgidász nevű katonai vezetőnek. Nem tudni, hogy mennyire volt romantikus alkat, de rájött arra, hogy a csatatéren is használni tudja a szerelem erejét. Létrehozott egy különleges alakulatot, mondhatni a „szivárványegységet”. Az egyébként Szent Csapatnak, avagy Szent Seregnek hívott egység tagjai kizárólag homoszexuális párok lehettek. A spártaiak elitcsapatához hasonlóan szintén 300 főből állt, bár nem elhanyagolható különbség, hogy ez Thébaiban 150 szerelmes férfipárt jelentett. A párokat egy-egy idősebb és fiatalabb hoplita harcos alkotta. A sereg létrehozása nagyon is racionális és érthető logikára vall. Gorgidász úgy gondolhatta, hogy az egymáshoz szerelemmel is kötődő harcosok hatékonyabbak lesznek a harcmezőn, ráadásul a távoli család utáni vágyakozás, a honvágy sem fogja beárnyékolni katonai képességeiket. Ez az új típusú sereg telitalálatnak bizonyult.

Ez a túlzott erőnövekedés már felzargatta az alvó oroszlánt is. Thébai ugyanis összetűzésbe keveredett Spártával, a meglehetősen összetett konfliktus (Atthén és Spárta nem volt hajlandó elismerni, hogy Thébai képviselje az összes boiótiai városállamot) pedig egyetlen, örökké emlékezetes csatába torkollott Kr. e. 371-ben leuktrai harcmezőn.

A gigászok csatája

A thébai csapatokat Epameinóndasz vezette, aki nem becsülte le a spártaiakat, hiszen a férfiszerelem ereje mellett, egy forradalmi taktikai újítást is bevetett. Az akkori szokás szerint, a spártaiak legjobb csapataikat a jobbszárnyon helyezték el, a szintén megszokott és ideálisnak gondolt 8-12 sorban. iskolasprint

Így ennek a harcmodornak (amely egészen minimális szinten hasonlított a 300-ban bemutatottakra, bár a képregényadaptációnak nem is feltétlenül a történelmi hűség volt a célja) a következő volt a lényege: A nehézgyalogos phalanx azért kapott a jobb oldalon helyet a hadrendben, mert a pajzsot, a hoplont a bal kézben tartották a hopliták, ezzel mindig védve a bal oldalukon elhelyezkedő harcost. Így viszont a formáció jobb oldala mindig kevéssé volt védett. Epameinóndasz pont ezzel szakított: a bal szárnyra állította a lovasságot és a nehézgyalogosokat 50 soros mélységbe rendezte.iskolasprint

Majd ezt a tömeget küldte előre, hogy áttörje a kevésbé mély ­ 8-12 sor ­ sor lakón phalanxot, miközben a jobb szárnyra, ahol a legkeményebb spártaiakkal kellett szembenézni, gyengébb segédcsapatokat küldött, akik lassan, kisebb mélységű lépcsőformációban érkeztek a csatába. A legyőzhetetlennek hitt spártai phalanx nem állhatta a sokkal mélyebb thébai tömeg támadását.iskolasprint

Miközben a spártaiakat visszaszorították, mintegy 1000 embert veszítettek, köztük 400 spártai polgárt, és a királyukat is. Mire az utolsó lépcsőként érkező thébai segédcsapatok is megérkeztek, és a hátramaradt thébai középhad és jobbszárny az ellenség közelébe ért, a spártai jobbszárnyat már legyőzték. Ezek után a peloponnészosziak jobbnak látták, ha elmenekülnek a csatamezőről.

Spárta óriási vereséget szenvedett és soha nem nyerte már vissza korábbi erejét. Ugyanakkor a történelem nagy igazsága, hogy gyakran fordul a hadiszerencse. Spárta még legalább két további évszázadon át a régió fontos szereplője maradt, ellentétben Thébaival. A makedón terjeszkedés idején II. Philipposz Spártával csak levelezgetni mert (a legenda szerint üzenetet küldött Spártának, amelyben kifejtette, hogy ha elfoglalja Lakóniát, eltörli Spártát a föld színéről. Spárta egyetlen szót küldött válaszként: Ha!) ellentétben Thébaival. Kr.e. 338-ban Khairóneiai csatában Nagy Sándor apja már-már megalázóan könnyedén verte szét az athéni-thébai közös hadsereget. Ez már csak azért is volt meglepő, mert egyetlen rohammal szétzúzta a pár évtizeddel előtte még verhetetlennek hitt Szent Sereget. Ezzel meg is semmisült a dicsőséges Szent Csapat, emléküket a khairóneiai oroszlánszobor őrzi a csata színhelyén. Hiába, Philipposz bebizonyította, hogy a férfiszerelemnél is erősebb egy jókor indított lovasroham.

iskolasprint

4 Tovább

„A fájdalomnak csak a formája változik, de sosem múlik el!”Mert van az a seb, amit a pénz sem gyógyít!

Közhely, hogy a pénz nem boldogít. Számtalan bizonyítékot fel tudnánk sorolni arra, hogy valóban mennyivel fontosabbak az erkölcsi, lelki értékek, mint az anyagiak. A „közhelylexikon” újabb eklatáns példája, hogy a pénz valóban nem boldogít, de kényelmesebb egy Audiban sírni, mint egy biciklin…Ez utóbbi mondat talán jobban passzol egy diszkókirály szájából elhangzó aforizmára, mint egy ősi kínai bölcsességre, de kár lenne tagadni, van benne valami. Hiszen – Magyarországon aligha kell ezt a szituációt hosszan bemutatni – az állandó anyagi frusztráció konfliktusok tömkelegét okozhatja. Kapcsolatok mehetnek tönkre, mivel a munka miatt nincs idő kikapcsolódásra, pihenésre, ezek után pedig természetes reakció a vitagenerálás. Érthető, ha már az felér egy óriási boldogsághormonnal, hogy a számlák feladása után még marad valami a havi fizetésből, s a gyereknek sem éppen most lyukad ki a cipője, vagy maradva a lyukas példánál és az eredeti mondatnál, az autó kereke, kipufogója sem éppen ezekben a napokban lesz csereérett, tehát lyukas…Persze, ha már Audit említettem, azon történetekért sem kell a szomszédba menni, mikor a „kunhetes” kulcsa ott villog a zsebben, de az áramszolgáltató munkatársai már a kikapcsolás visszatérő rémével kopogtatnak.

Persze azért akadnak olyan szerencsések a világon, kiknek nem egy valóságshow-ban elkövetett cici villantásért, illetve „mi van Nap” felkiáltásért jött be az élet. Tehetségük, kitartásuk és a sikerhez elengedhetetlenül szükséges szerencsének köszönhetően eljutottak arra az anyagi szintre, hogy kiemelkednek az államgazdaság szürke eminenciásai közül.

De a gazdagok életében sem ritkák azok a pillanatok, amikor valóban mindenüket odaadták volna azért, hogy egy békés, átlagos család mindennapi problémáival álljanak szembe. Kigyűjtöttem – a teljesség igénye nélkül, hiszen bőven lehetne még kikről mesélni – három híresség élettörténetének azon pillanatait, amik megismerése után, aligha sajnáljuk tőlük, hogy a számlájukon akkora összeg van, hogy egy levegővel szinte lehetetlen kimondani.

Charlize Theron

A dél-afrikai Benoniban született, félig francia, félig német származású szépség egészen fiatalon élte át a gyermeki pokol egyik legsötétebb bugyrát. Apjának egy kisebb építési vállalkozása volt, s a lapátot és a kalapácsot túl gyakran cserélte piás üvegekre. Bármilyen szörnyű is ezt leírni, ez önmagában még nem lenne túlságosan nagy ügy, hiszen gyermekek tízezrei nőnek fel a világon úgy, hogy alkoholproblémákkal küzdenek szüleik. Ám 1991-ben, talán egy túlmulatott éjszaka vagy egy elbukott üzlet okán, a családfő úgy döntött, hogy fogja és megöli lányát és feleségét. A dulakodásban, amit természetesen a 15 éves Charlize végignézett, szerencsére az édesanyja került ki győztesen. Így megfordult a szituáció és önvédelemből az anyja ölte meg Charlize apját…a nyomozás később természetesen felmentette, s ennek köszönhetően 2003-ban együtt ünnepelhetett anya és lánya, mikor a szőke szépség „A rém” című filmben nyújtott alakításáért és átalakulásáért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat elnyerte.

Ugyanakkor – ha nem is ennyire megrázó, de – volt még a családi tragédián kívül még egy sorsfordító, fájdalmas kihívás Charlize karrierjében. 16 évesen, alig pár hónappal a szörnyű eset után, egyéves modellszerződéssel Milánóba utazott, majd ezt követte New York, ahol balett karrier építésébe kezdett. 2 évig táncolt, de egy súlyos térdsérülés a színészi pályára vitte, s milyen jól is járt ezzel a nagyérdemű.

Jelentősebb alakításai közé sorolhatjuk az Ördög ügyvédjét vagy az Édes novembert. Mindkét esetben bizonyos Keanu Reeves volt filmbéli partnere, talán nem is tudták egymásról, hogy hasonlóan nagy lelki sérelmeket hordoznak.

Keanu Libanonban született egy angol revütáncos és egy kínai-hawaii származású geológus gyermekeként. A sikerek mellett tragédiák sorát élte át a színész, az elsőt már nem sokkal születése után. Szülei elváltak, a gyermek Keanu maradt az anyjánál, míg apja drog ügyletekbe keveredett. Ennek eredménye 10 év börtön, valamint az lett, hogy az eset után soha többet nem találkozott apa és fia.

Anyja rövid ideig egy rendező oldalán keresett vigaszt, talán nem is gondolta, hogy ez később ilyen jó hatással lesz fiára. Ugyanis Keanu nem jeleskedett az iskolában, diszlexiával küzdött, ott is hagyta a középiskolát és sosem érettségizett le, de beiratkozott egy színiiskolába, s nagyon hamar kiderült, hogy ez élete legjobb döntése volt.

A kezdeti sikereket azonban sorozatos tragédiák árnyékolták be. 1993-ban elveszítette legjobb barátját, a mindössze 23 évesen, drogtúladagolásban meghalt River Phoenixet. Majd mikor ismét kezdett kicsit jobbra fordulni az élete, jött a feketeleves. 1998-ban beleszeretett Jennifer Syme-be,’99-ben már gyermeket is vártak. Közben leforgatta – valószínűleg – élete legnagyobb sikerének számító Mátrix trilógia első részét. Jöhetett volna a siker, csillogás és gyerekzsivaj…helyette a leánycsecsemő halva született, amit a pár nem tudott feldolgozni és szakítottak. De, alig egy évvel később jött az utolsó döfés, Jennifer egy autóbalestben meghalt.

Hogy mi vagy ki segített ennyi tragédiát feldolgozni azt pontosan nem lehet tudni, de tény, hogy a tragédiák után is remek alakításokat láthattunk tőle, amivel dollármilliókat keresett. De, ha valaki, hát ő pontosan tudja, hogy a pénz önmagában nem boldogít…

Marlon Brando

Az 1924-ben született legendáról - talán túlságosan optimista kijelentéssel élve – még a „hashtagapuveddmeg”-en szocializálódott generáció tagjai is tudják, hogy ő A Keresztapa!

Természetesen ő az 1972-ben bemutatott filmtörténeti klasszikus premierje előtt is a legnagyobb sztárok egyike volt. Színészi vénáját valószínűleg édesanyjától örökölte, hiszen ő is ezt a hivatást választotta, ellentétben apjával, aki mezőgazdasági szerszámokat árult. Fiát katonai pályára szánta, el lehet képzelni az arcát, mikor a fiatal Marlon kirúgatta magát az akadémiáról és színésznek állt.

Magánéletében a biztos pont mindig a káosz volt. Összesen három feleséget fogyasztott, legnagyobb szerelme mégis egy férfi, Wally Cox színész-humorista volt. Homoszexuális vonzalmát sohasem tagadta, sőt, az 1985-ben megjelent életrajzában saját maga vallott róla. Egyes információk szerint a tragikus halála után szintén ikonná váló James Deannel is folytatott viszonyt.

A csapongó családi élet azonban önmagában nem ad elegendő okot arra, amit a színész óriásnak a ’90-es években át kellett élnie. 1970-ben született Cheyenne névre hallgató lánya. A probléma talán ott kezdődött, hogy a kislány tulajdonképpen sosem lehetett együtt az apjával, hiszen világrajövetele után nagyon hamar elváltak a szülők. A visszaemlékezések alapján gyerekként imádta a leginkább csak gondolataiban vele lévő édesapját. Kamaszkorától életét a gyógyszer és drogfüggőség uralta. Idegrendszere mindvégig labilis volt, leegyszerűsítve állandó vendég volt a pszichiátrián és az elvonókon.

 

Egy kis fény gyúlt a sötétségben, mikor Cheyenne megismerkedett egy tahiti politikus fiával. Éppen nagy Brando családi pofavizitre voltak hivatalosak, amikor beütött a krach. Brando fia, Cheyenne féltestvére, Christian akkor találkozott először a tahiti udvarlóval. Először, s egyben utoljára! A történet nem egyértelmű, de az egyik álláspont szerint a lány arra panaszkodott testévérnek, hogy a barátja testileg bántalmazza, mire az fogta és lelőtte. Cheyenne élete végéig tagadta, hogy párja bármikor bántalmazta volna. Ugyanakkor Christian azon állítása, miszerint véletlenül sült el a pisztoly, ő csak meg akarta vele fenyegetni az udvarlót, minimum a megkérdőjelezhető kategóriába tartozik. Az amerikai rendőrség – az apuci által fizetett sztárügyvéd is sokat dolgozhatott rajta – végül 5 évre ítélte a sógorgyilkost

Brando lánya idegei a tragédia után, már a tárgyalás alatt teljesen összeomlottak. Az utolsó döfést az adta, mikor elvették tőle fia felügyeleti jogát. Így legjobb döntésnek azt látta, hogy 25 évesen felakasztotta magát. Testvére a szabadulása után szintén alkohol- és drogfüggőséggel küzdött, valamint még kétszer állt a bíróság előtt különböző erőszakos cselekedetek vádjával, bár ezek alól mindkét esetben felmentették

 

Don Vito Corleone megélte azt, hogy az egész világ imádja. Megélte azt, hogy a valaha volt legnagyobb színészek közé emeljek. A halálos ágyán is több pénze volt, mint amire mi legvadabb álmainkban gondolunk. De személy szerint biztos vagyok benne, hogy az utolsó perceiben szívesebben lett volna egy tisztes munkában megöregedett olasz szakács, akinek unokái sírják a fülébe: Papa, ne halj meg!

0 Tovább

Jézus nevében embert enni szabad-e?

Mi jut eszünkbe, ha meghalljuk azt a szót, hogy kannibalizmus? A horrorfilmek fanatikusai mindenféle előzetes tudás nélkül is rávághatják, hogy emberevés. Haladó kategóriába tartozók a fogalmat összekötik valamely távoli törzzsel az esőerdők mélyéről. Nem is lehet őket hibáztatni ezért a földrajzi elhelyezésért, hiszen az emberevés koronázatlan királyai, a maorik. Ez az új-zélandi törzs a feljegyzések szerint 70 európai utazóból készített rituális vacsorát. Ezt az adatot ugyanakkor jobb mértéktartással kezelni, hiszen, akit egyszer megfőztek, az már többet nem nagyon mesél sorsáról az arra járó krónikásoknak. De, hogy ne csak a „tetováltarcúak” népét állítsuk pellengérre, ez ember elfogyasztása bevett szokás volt a Pápua-Új-Guineából származó fore népnél és az egykor – kb. a 16. században – a mai Brazília területén élő tupíknál is. hússprint

Viszont Európát egy lapon említeni a kannibalizmussal a szenzáció és a kattintáshajhász cikkek sajátja, gondolhatják sokan, s pár perc múlva rá is jöhetnek, hogy mekkorát tévedtek. Első példám erre, hogy a 16-17. századig az európai orvoslás teljesen elfogadott eszköze volt az Egyiptomból importált múmiapor. Arról már megoszlanak a kutatók állításai, hogy mire is használták pontosan, de az kétségtelen, hogy akkor sikert tulajdonítottak neki. Egy idő után rájöttek, hogy nem túl kifizetődő hullák végtermékéért Egyiptomig utazni, ezért csavargók, elítéltek holttesteit használták a csodaszer készítésére. De a hullarablás is ez idő tájt reneszánszát élte, hiszen el kellett látni a piac igényeit, ami ekkor legalább annyira az értelmi szint, mint a fizetési, beszerzési módszer miatt volt fekete. hússprint

De az orvosi felhasználás mellett fel tudunk azért sorolni olyan kirívó eseteket, mikor az öreg kontinens lakói is egymást ették. Gondoljunk csak az 1514-es magyar parasztfelkelésre. Bár az izzó tüzes trón csak Petőfi gondolataiban élt, ugyanakkor köztudott, hogy minden legendának van alapja. Az, hogy Dózsa mutatványát tüzes koronával díjazták a nemesek szinte bizonyított, így könnyen előfordulhat, hogy Gárdonyi következő sorát „elfelejtetted-e, hogy velem együtt ettél a Dózsa György húsából”, sem csak költői túlzás szülte. A kronológiára most fittyet hányva hozom fel a második világháború egyik, hanem a legkeményebb ostromát, a leningrádi poklot, ahonnan érkeztek olyan feljegyzések, melyekből arra lehet következtetni, hogy az ember végső megoldásként saját húsát használta tápláléknak. Miután a város lakói a lovakat már megették, jöttek a galambok, sirályok, aztán a macskák és végül a legjobb barát státuszból életmentő táplálékká avanzsáló kutyák. De, ahogy az ostrom nem enyhült, úgy az emberek éhsége sem. Így megjelent a feketepiacokon az emberhús. Fennmaradt egy olyan forrás, mely arról számolt be, hogy egy nő haldokló férje lábából levágott darabokkal etette az éhhalál szélén lévő gyerekeit. A háború után az elvtársak elég nehezen emésztették meg a történteket, s nem igazán osztották Machiavelli „exitus acta probat”, azaz a cél szentesíti az eszközt mondatát, hiszen több mint 2000 embert börtönöztek be kannibalizmus vádjával. Mégiscsak inkább halott legyen, mint emberevő…

A törzsi rituáléból, a kuruzslás okán, vagy a halálfélelem miatt elkövetett kannibalizmus mellett van még egy olyan európai példa, melyet szerettek volna kitörölni az utókor emlékezetéből. A keresztes háborúk ideje alatt jócskán történtek olyan események, melyekre a katolikus egyház a mai napig nem túl büszke, de a szégyenlista egyik legelőkelőbb helyén van a maarai kannibálok esete. Mielőtt rátérnénk az ominózus esetre helyezzük el térben és időben a dolgokat.

Az első keresztes háború 1096 és 1099 között zajlott. Célja a Szent Sír felszabadítása, Jeruzsálem visszafoglalása volt. II. Orbán ösztönző és egyben kihirdető beszéde nagy sikert aratott, bár kezdetben nem pont arra a rétegre, mely alkalmas volt a hadakozásra. Az elsőként elinduló csapatok leginkább megtévesztett parasztokból (hiszen, akik beálltak keresztesnek, azoknak minden bűnük meg lett bocsátva) és kalandvágyó, kéteséletű feudális urakból állt. Már ekkor sejteni lehetett, hogy nem teljesen úgy alakul ez a térítő hadjárat, mint ahogy azt az egyházi vezetők elképzelték. Ezek az első hadak a középkor egyik legiszonyúbb zsidóüldözését vitték végbe, majd csapataik nagy része felmorzsolódott, az egyik éppen az egyébként nem pont a harciasságáról ismert királyunk, Könyves Kálmánnak köszönhetően. Miután Kálmánhoz is eljutott a keresztény portyázók híre, Moson váránál kikergette őket az országból. De nem kellett sokat várni és 1096 augusztusában elindultak a kor nagyágyúi, az igazi lovagok is, többek között Boullion Gottfried vezetésével.hússprint

Elsőként Konstantinápolyt foglalták el, majd következett Antiochia ostroma és egy következő intő jel arra, hogy brutalitásért nem mentek a szomszédba az európaiak. Hónapokig ostromálták a várost és az így felgyülemlett düh iszonyú tömegmészárlásba vezetett, minden szeldzsukot megöltek, akit a városban találtak.hússprint

Majd jött a csavar, hiszen a szeldzsukok városuk felmentésére siettek, így az ostromló keresztesekből egy csapásra ostromlottak lettek. Kihez lehet fordulni ilyen szorongatott helyzetben? Hát Istenhez…! Hirtelen előkerült az antiochiai Péter- katedrálisból a Szent Lándzsa - az a fegyver, amellyel egy római katona oldalba szúrta a megfeszített Jézust – s vagy kiváló motivációs húzás volt vagy valóban csoda, ezt mindenki döntse el maga, de az tény, hogy ennek hatására a keresztesek kitörtek a városból és nyílt terepen győzedelmeskedtek a számbeli fölényben lévő arabok felett.hússprint

A győztes ütközet után az út Jeruzsálem felé nyitva állt. Az arabok bár elbukták a csatát, de az Antiochiában történtek után már láthatták, hogy közel sem legyőzhetetlen a keresztes sereg. Így a hadjárat utolsó összecsapása előtt az európaiak úgy gondolták, jobb, ha rákészülnek a fő ütközetre és a könnyen elfoglalható környékbeli városokat kifosztják. Így jutottak hát el Maarraba is.

A város ostromával kapcsolatban is megoszlanak a kutatók álláspontjai. Ami viszont biztosnak mondható, hogy a keresztes frank csapatok száma több ezerre tehető, míg a városnak nem volt hadserege csak városőrsége és hozzájuk csatlakozott néhányszáz fiatal. Az egyik álláspont szerint az arabok két hétig hősiesen küzdöttek, majd a keresztes vezér felajánlotta nekik, ha feladják a várost, megkíméli az életüket. Miután más kiút nem volt, hát elfogadták az alkut, azonban kivonulás közben a keresztesek megszegték esküjüket és rárontottak Maara életben maradt védőire. Nem ez lenne a történelem első harcászati esküszegése, bár a keresztény egyház harcosaitól mégis duplán fájó, bár az előzmények ismeretében nem túl meglepő.

A másik opció az ostromról jóval egyszerűbb. A védők hősies küzdelmét ez a forrás is említi, még méhkasokat is dobáltak a falakra felmászó keresztesekre, amíg azok be nem vetették, az egyébként lovagi harcmodorhoz nem igazán illő ostromtornyokat, s ezzel bejutottak a városba. Ezt követően pedig arab feljegyzések szerint három teljes napon át hányták kardélre az embereket. Azt ennyi év távlatából nem lehet eldönteni, hogy melyik történet fedi jobban a valóságot, ám az bizonyos, hogy sokkal jobban jártak azok a várvédők, kik fegyverrel a kezükben, csata közben estek el. Mert ami utána következett, az még középkori mércével mérve is meghökkentő.

Azt, hogy a keresztes katonák kannibalizmust követtek el, tehát szó szerint megették az ellenségeiket, még a saját krónikásaik sem vitatják. Íme egy frank történetíró vallomása: „Maarrában a mieink üstökben főzték meg a felnőtteket, a gyermekeket pedig nyársa húzták, megsütötték és felfalták..” A borzalmas emlékeket őrzik a helyi költők alkotásai és a szájhagyomány is. „Aki csak hallott a franjokról, mindenki vadállatot látott bennük, akik kitűnnek ugyan a bátorság, a harci erények terén, de azon kívül semmi másban, ahogyan az állatok is csupán testi erejükkel és támadási képességeikkel jeleskedhetnek”. 

A tényt tehát el lehet könyvelni, csak az indíték kérdéses. Lehetséges megoldásként az éhséget, a fanatizmust és akár egy morbid taktikai húzást lehet említeni. Lássuk a leginkább bocsánatos opciót, az éhséget. A maarrai csatában személyesen is részt vevő krónikás, Albert d\'Aix így írt erről: "A mieink nemcsak a megölt törökök és a szaracénok tetemeit nem átallották megenni, de fölfalták még a döglött kutyákat is." A csata 1098 novembere és decembere között zajlott, egy több hónapos ostrom után. Ezek a tények alátámaszthatják ezt a lehetőséget, ám jogosan merülhet fel a kérdés, ha már ekkora éhség gyötörte a lovagokat, miért nem ették meg a lovaikat? A válasz nem túl bonyolult. Egy keresztes fegyverzetének súlya kb. 25-30 kg-ot nyomott, s ehhez járult még pluszban hozzá a kézifegyverek súlya. Ergo, ha egy lovag leesett a lováról, már az is nagy teljesítmény volt, ha lábra tudott állni, nemhogy 2-3 napot gyalogolni. Tehát, ha lovaikat fogyasztották volna el, az egyet jelentett volna az öngyilkossággal, ami már aztán végképp nem illik a keresztény lovagi értékrendbe, már amennyire beszélhetünk ilyesmiről. A csata után híre ment a keresztes vezetők körében is a kannibalizmus vádjának. Az esetet ők sem tagadták, a következőkre hivatkoztak: „iszonyú éhínség gyötörte a maarrai hadsereg katonáit, s a kegyetlen szükség arra szorította őket, hogy a szaracénok holttesteivel táplálkozzanak.”

Szinte le is zárhatnánk a történetet, hiszen megfelelő érvek támasztják alá ezt az álláspontot. Ismerve viszont a Maarra utáni eseményeket - Jeruzsálem elfoglalásakor szó szerint mindenkit megöltek a keresztesek, aki a városban ragadt, egyetlen későbbi keresztes hadjárat során sem történt akkora brutalitás, mint 1099 júniusában - jogosan merül fel a szándékos emberevés teóriája. Ezen lehetőség szerint a katonai vezetés tudott, sőt, elképzelhető, hogy ők találták ki az egész cselekedetet, abból a célból, hogy ráijesszenek a környező arab városokra. Ez nagyon is jól sült el, hiszen a Maarrával szomszédos helységek lakói sohasem olvashatták az említett krónikákat, mégis életük végéig mesélték a látottakat, és a Maarrában történtek után minden város harc nélkül behódolt, így a keresztesek akadálytalanul folytathatták Jeruzsálem felé vezető útjukat, s mondhatni kipihenten érkeztek el a célhoz. A hadjárat sikerét látva, a pszichológiai hadviselés eszközeként bevetett emberevés, ha nehéz is ezt kijelenteni, de nyerő ötletnek bizonyult.

A győzelem ellenére a keresztény Európának „megakadt a torkán”, hogy a szent célért kihirdetett, összefogással elért fényes győzelemhez ilyen pokoli eszközökhöz kellett nyúlni. Elég furcsán mutatott volna a krónikákban a Jézus nevében embereket evő katonák képe, így jobbnak látták szőnyeg alá söpörni a történteket. Hiába, a Pápai államban is csak bizonyos mértékig díjazták, a „cél szentesíti az eszközt” gondolatát.

27 Tovább

Mert nem minden tank, ami fénylik!„Másodhegedűs” autók a második világháborúban

A második világháborút – sajnos ez közel sem mondható el az elsőről is – a létező összes platformon feldolgozta már az utókor. Szépirodalmi alkotások, szakirodalmak, oral historyk, hol kisebb, hol nagyobb költségvetésű filmek, számítógépes, online játékok, kirakók, társasjátékok és még egy napon keresztül sorolhatnánk, hogy mennyi feldolgozás született a háborúval kapcsolatban. Rengetegen váltak hobbitörténésszé, avagy játékfüggővé, mégis vitán felül áll, hogy még évtizedekig tud újabbnál újabb témákat szolgáltatni az emberiség ezen tragikus szakasza. Én ezen kevésbé feldolgozott témák csoportjába sorolnám az általam következőkben bemutatott harctéri járműveket. Ugyanis nemtől és generációtól függetlenül sokak érdeklődését felkeltik a tankok, s talán még többekét a vadászgépek és a pilóták egyedi világa. A háborúkban használt kézi fegyverek is sok „rajongónak”, olvasónak örvendenek, valamint a bevetésre kerülő bombák is a közkedvelt témák közé tartoznak. Ugyanakkor szinte elvésznek a feledés homályába azok az autók, melyek feladata az utókort nem csigázták úgy fel, mint az előzőekben már említett tankoké és vadászgépeké, hiszen a katonák és/vagy felszerelésük egyik pontból a másikba történő eljuttatása nem éppen reflektorfénybe illő feladat. Pedig a háborút mindig a hadsereg ökle, azaz a gyalogság nyeri meg, s az ő feladatuk elvégzésében elévülhetetlen érdemei voltak a terepjáróknak, szállító járműveknek. Éppen ezért vessünk egy rövidke pillantást a három nagyhatalom néhány elfelejtett benzinfaló gyöngyszemére. autósprint

USA

1940 nyarán - látva az európai történéseket – úgy döntött az Egyesült Államok haderejének vezetése, hogy kiírnak egy pályázatot az autógyártóknak, hogy készítsenek egy olyan felderítő-járművet, mely bárhova, bármikor, bármilyen körülmények között eljut. Hát ennek köszönhetően született meg, a több százezer példányban legyártott Jeep 4x4 gyalogsági jármű.autósprint

Három jelentkező – 135-en indultak egyébként a versenyen - kezdhette meg a gyártást, méghozzá a Bantam, a Ford és a Willys-Overland. Végül a trió utóbbi tagja nyerte el a megbízást, bár a Willys-Overland gyártókapacitásának véges mivolta okán, kisebb-nagyobb darabszámra a két vetélytárs is kapott megrendelést, összesen 650 000 példányt állítottak elő. Az autót elsődlegesen felderítésre és összeköttetési (magyarán fuss ide, fuss oda) feladatokra szánták. De gyorsan rájöttek, hogy sokkal több van benne, mint azt korábban gondolták. Bevetették mentésekhez, a légierő támogatásához, telefonkábelek fektetéséhez, sőt, át lehetetett alakítani úgy, hogy vasúti közlekedésre is alkalmas legyen. A Jeep a II. világháború összes hadszínterén szolgált, köszönhetően kiváló képességeinek, valamint annak, hogy a britek is alkalmazták a Lend-Lease Act-nek köszönhetően. Ez a szerződés, pontosabban fogalmazva kölcsönbérleti törvény, lehetővé tette azt, hogy a korábban semlegességet fogadó Egyesült Államok - hiszen az első világháborút követő politikájuk lényege az volt, hogy kivonulnak Európából - fegyverekkel azért ellátja azon országokat, melyeket fontosnak, illetve szövetségesnek tartottak.autósprint

Visszatérve a Jeep 4x4 gyalogsági járműre, népszerűségének mértékét jól mutatja, hogy manapság még a magyar szóhasználatban is a jeep, amely elnevezés a general purpose, azaz általános célú szó rövidítéséből született, a terepjáró szinonimájává vált.

Lend-Lease egyezmény szintén kiváló példája volt Dodge T215 könnyű gépjármű. Az amerikai hadsereg nehéz lova nagy mennyiségben került Nagy-Britanniába és a Szovjetunióba is. A szovjet vezetőség nem tartotta sokra az így kapott tankokat, ellentétben a dzsipekkel és a teherautókkal, így a Dodge T215 is még a háborút követően évekig szolgálatban maradt. A Dodge cég mindent összevetve nem járt rosszul a háborúval, hiszen sokáig az egyetlen cég volt, mely teherautókkal látta el a jenkik hadseregét. A T215-öt többféle változatban is gyártották. A parancsnoki, rádiós és fegyverhordozó feladatokat ellátó példányokat nyitott vezetőfülkével adták át, míg amelyeket mentőautónak küldtek, azokat zárt felépítménnyel látták el.

Hosszú időn keresztül a Dodge volt az egyetlen cég, amely 0,5 tonnás teherautókkal látta el az amerikai hadsereget. 1940 közepén a hadsereg 14 ezer ilyen gépjárműre adott megrendelést a gyárnak. A Dodge szabványos polgári célú gépjárműalvázát alakította át, mert ez is négykerék meghajtású volt. A T215-öst egyformán gyárthatták nyitott vezetőfülkével (parancsnoki, felderítő, rádiós és fegyverhordozó járműként), vagy zárt felépítménnyel (mentőautónak).autósprint

A robusztus jármű óriási mennyiségben készült, amiből a II. világháború alatt, a Lend-Lease egyezménynek megfelelőn, tekintélyes mennyiségben hajóztak át Nagy-Britanniába és a Szovjetunióba. Érdemes itt megemlíteni, hogy amíg a szovjetek nem sokra tartották az egyezmény alapján átadott amerikai és brit harckocsikat, addig igen nagyra értékelték az érkező dzsipeket és teherautókat, amelyeket még a háborút követő években is sokáig szolgálatban tartottak.

Szovjetunió

Mielőtt a szovjet bemutatót elkezdeném, teszek egy gyors kitérőt. Ami a Vörös Hadsereg fegyverzetét illeti, még a háborúk iránt nem túlságosan érdeklődők is kiemelik a T-34-es tankot. A lőfegyverektől elkezdve, a harckocsikon át egészen a vadászgépekig sok saját gyártmányú fegyver állt a „medve” szolgálatára. De, az imént említett amerikai példák is bizonyítják, hogy a szovjet hadsereg hatalmas méretei miatt (a legfrissebb kutatások 8 millió 668 ezer 400 főre teszik csak az elesett szovjet katonák számát) náluk volt a legnagyobb szükség a Lend-lease szállítmányok alkalmazására. A pár kiemelt példánál jóval több amerikai gyártmányú gép szolgálta a vörösöket eredeti vagy átalakított formában. Jöjjön hát két olyan típus, melyeknél egy amerikai modell némi ihletet adott a szovjet tervezőknek. Kezdjük a GAZ-67B könnyű gyalogsági járművel.autósprint

A GAZ márkát aligha kell bemutatni azoknak, kiknek volt legalább egy vidéki nagyszülőjük, hiszen elég gyakran álltak az orosz gyár különböző példányai féltve őrizve a papák garázsaiban. Anno 1929-ben Sztálin elvtárs elhatározta, hogy két óriási autógyárat kell létrehozni, ennek eredményeképpen született meg Gorkijban (a város 1990-től eredeti nevén, Nyizsnyij Novgorodként él), a V.M. Molotovról - igen, a ’39-es szovjet-német megnemtámadási szerződést is ő szignózta, s róla nevezték el, német kollégájával Ribbentroppal karöltve – elnevezve, a GAZ gyár. A GAZ-67B mostohatestvére az amerikai Bantan Jeep volt. Létrehozásuk célja is megegyezett, kellett egy terepjáró, mely nem ismeri a mostoha körülmények fogalmát, s egyben személy és könnyű felszerelés szállítására is alkalmas. Az amerikai tesó gyorsulása sokkal jobb volt, a GAZ 67B lassú, maximum sebessége 75 km/h óra volt, ám az egyszerű, de nagyszerű szerkezete révén terepen kiváló teljesítményt nyújtott. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy egészen 1953-ig gyártották.

Azt nem lehet elvenni a volt Szovjetuniótól, hogy nagyon értettek ahhoz, miként rakjanak össze egy puritán, de elnyűhetetlen gépcsodát. A hallhatatlan autók koronázatlan királya szintén a gorkiji gyár szülöttje, méghozzá a GAZ-AA, valamint nagytestvére a GAZ-AAA.  A tengerentúli előd itt a Ford-AA volt, de az orosz modellek mind a kormányrendszerben és váltóhálózatban is felmúlták az őst.autósprint

A GAZ-AA olyannyira közkedvelt lett, hogy még saját nevet is kapott, Polutorka-ként lett becézve.

Arra, hogy a katonák miért is imádták ennyire, elég, ha megemlítjük sokrétű felhasználását. Alkalmazták lőszer és üzemanyag szállításra, mentőautóként, rádióállomásként, s a légvédelem is bevetette (légvédelmi ütegként) és mindezek mellett ellátta egy „sima teherautó” munkáját is. Tovább mélyítette az orosz katonák iránta érzett szerelmét az, hogy bármilyen üzemanyaggal hajthatták, ha nem volt túl meleg, még kerozinnal is üzemelt, bár repülni azért nem tudott. De az iránta érzett tisztelet csúcsa, hogy 1750 kg-s súlya mellett, 70 km/ órás sebességre volt képes, ami akárhogy is nézzük, egy ekkora monstrumtól kifejezetten szép teljesítmény volt!

Harmadik Birodalom

Hitlerrel kapcsolatos sokadik ellentmondás, hogy imádta az autókat, bár nem tudott vezetni. Megalapította a Volkswagent 1937-ben, mondván tervezzenek egy népautót, mely olcsó, de mégis minőségi. Így született meg a híres Bogár, mely a náci vezér azon kevés rendelete közé tartozott, amelyért hálás lehet az utókor. Noha regnálása alatt csak pár darab készült el belőle, később valóban népautóvá vált. Na de, autót a népnek kezdeményezés ide, megalapított Volkswagen oda, Hitler a Bogárral tett propaganda kört leszámítva csakis Mercedesbe volt hajlandó beleülni. Sőt, egyes legendák szerint annyira rajongott a márkáért, hogy zsenge pártelnök korában szabályosan könyörgött egy eladó példány árengedményéért.

Ami a hadseregét illeti, a németek egyik névjegyévé vált, az utókor filmes feldolgozásaiban is szinte kivétel nélkül megjelenő VW Kübelwagen személyszállító. autósprint

Fejlesztése már 1936-ban elkezdődött, de a gyártása csak 1940-ben indult el. Tervezője az a Ferdinand Porsche volt, aki a Bogárt is megálmodta, így aligha véletlen, hogy a Kübelwagen alapjai megegyeznek a későbbi népautóval. A Kübel olcsó volt, korához képest nagyon gyors, végsebessége elérte a 100 km/h-t, s ami szintén nagyon fontos, hogy gyártása nem igényelt sok időt. 1944-ig kb. 55 ezer példány készült belőle. Két továbbfejlesztett változata is volt, a sivatagban használt példányt Tropenfestnek, míg az úszóképes változatát Schwimmwagennek hívták. autósprint

autósprint

Mint azt tudjuk, „az Opel sosem kop el”, így volt ez már a ’30-as, ’40-es években is. A német hadsereg tulajdonképpen az egész háború alatt gépkocsi hiányban küszködött, aminek egyik oka az lehetett, hogy kezdetben – a Szovjetunió elleni támadásig – a vasúti szállítást preferálták. Miután a síneken történő szállítás teljesen kilátástalannak bizonyult, színre lépett a Wehrmacht igáslova, sokak szerint a világháború legjobban kivitelezett teherautó családja, az Opel-Blitz.autósprint

A legismertebb típusok a 4X2-es kerékképletű Opel-Blitz és későbbi változata az Opel-Blitz 3,6-6700A. A vezetőfülke kezdetben acélból, később nem a környezettudatosság, sokkal inkább az acél hiánya miatt fából és préselt papírból készültek. Minden hadszíntéren bevetették, ami annak is köszönhető, hogy a teherautó öszkerékmeghajtást is kapott. Hasonlóan a GAZ AA-hoz, ezt is számtalan feladatra alkalmazták. Leggyakrabban mentőautóként, felmentő javítóautóként vagy parancsnoki járműként funkcionált.

Remélem sikerült a történelem és az autók szerelmeseinek kíváncsiságát némiképp felkeltenem a világháború méltatlanul elfelejtett terepjáróira és teherautóira. Megérdemelnék, mert fejlődhet akármilyen gyorsaságban a haditechnika, nélkülük nem lehet háborút nyerni!

1 Tovább
«
123

leblokk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek