Fel lehet-e dolgozni a feldolgozhatatlant? Interjú a sportpályákon történő halálról, s annak feldolgozásáról

Mint minden gyereknek, aki sportújságírónak, hovatovább kommentátornak készül, számomra is kötelező szokás volt, a nemzeti sportlapunk kiolvasása a-tól, z-ig. Sőt, én azon elvetemültek közé tartoztam, akik nem csak szinte betanulták az újság tartalmát, hanem egyes számokat – bekarikázva azt a cikket, ami miatt erre érdemes volt – külön meg is őriztek. Aztán ahogy haladtam előre a kamaszkor rögös útján, úgy hagytam el a gyűjtést, s az online sajtó által megnyitott új kapuk által, szépen lassan sportújságunk print változatát is. S egy kis idővel később, a kötelező nagytakarítás során, drága édesanyám feltette azt a költői kérdést, hogy „kellenek neked még azok az újságok? Ha nem, jó lesz begyújtani…” A féltve őrzött példányok elégetésének gondolata először természetesen sokkolt, aztán jobban belegondoltam, és egy romantikus 45 percben gondoltam végső búcsút veszek tőlük. Így is tettem, egyetlen lap kivételével, amely azóta is a szobámban van, s a címlapján ez a főcím áll: „Fehér Miklósra emlékeztek a Benfica játékosai”.

“halalsprint halalsprintNem vagyok az az érzelgős típus, életem során – nyilván ebben az is közrejátszott, hogy eddig Istennek hála, elkerültek a nem várt tragédiák – egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor sírtam. De, amikor megláttam a felvételeket arról, hogy az egyik valaha volt legszimpatikusabb magyar játékos meghal a pályán, az én könnyeim is ömlöttek. S könnybe lábad a szemem ma is, hiába telt el már 13 év, ha néhány alkalommal ismét meglátom valahol a Miki haláláról készült felvételeket.

Sajnos mind a nemzetközi futball, s a magyar sport is átélt 2004 óta számos megmagyarázhatatlan tragédiát. A teljesség igénye nélkül ide sorolhatjuk Antonio Puerta, Grégory Mertens, Zavadszky Gábor, Kolonics György vagy Akeem Adams halálát is. Sokan, sokféle diagnózist hoztak fel a sportolók váratlan halálát illetően, ugyanakkor úgy érzem, a témával sokkal kevesebbet foglalkozott a közélet, mint azt annak fontossága diktálná. Ezért felkerestem Dr. Menczel Zsuzsát, a Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Karán tanársegédként dolgozó szakpszichológust. A fiatal kutató kiemelt érdeklődési területei közé tartozik a sportolók lélektana is (eddigi munkásságának a www.menczelzsuzsa.com-on bárki utánanézhet), így nagy örömömre elfogadta a felkérésemet, hogy egy interjúban a sportpályákon történő halálesetekről, illetve annak feldolgozási nehézségeiről beszélgessünk.

–A 2000-es évek elején talán Marc-Viven Foé tragédiája volt, amely újra előtérbe helyezte ezt a sajnálatos, de nagyon fontos témát. Azóta sok más sportoló is elveszítette életét „hasonlóan megmagyarázhatatlan” körülmények között.

“halalsprint halalsprintMit gondolsz, ezek az esetek mennyire bizonyulhatnak az adott csapatoknál dolgozó orvosi stáb hibájának, illetve mennyire okolhatók ezért azok az orvosi vizsgálatok, amik előzőleg nem mutattak ki semmilyen problémát az adott játékosnál?

Pszichológusként csak találgatni tudnám, hogy ez az orvosi team hibája lehet-e. Nem csak sportolók körében, de a „mindennapok” résztvevői között is előfordul olyan váratlanul bekövetkező haláleset, amit semmilyen korábbi testi betegség nem jelzett előre. Egy-egy ilyen eset az átlagemberre ugyanúgy, mint az átlag sportolóra hatással van. Kicsikre és nagyokra egyaránt. Erre példaként egy kolléganő esete jut eszembe, aki drogfüggőket kezel. Egy páciense édesapja, annak 3 éves korában egy nyaralás alatt esett össze és halt meg, miközben gyermekét a nyakában vitte. Semmi sem jelezte előre a tragédiát. Bár úgy tűnt a gyermek átvészelte a helyzetet és gondtalan iskolai fejlődés jellemezte, a serdülőkor végére mégis droghasználatba, majd függőségbe csúszott. Itt láthatjuk a példáját annak, hogy a nem látszó törések tudat alatt milyen mély hatást gyakorolhatnak egy ember életére.

Visszatérve a kérdésre, nem is az orvosi „műhiba”, ami eszembe jut, sokkal inkább a sportoló esetleges félelme attól, hogy orvoshoz menjen. Elképzelhető, hogy eltitkol valamilyen betegséget, melynek felszínre bukkanására csekély a valószínűség, de ha kiderülne, nem engednék játszani. Így előfordulhat, hogy megpróbálja elkerülni a vizsgálatokat… Az orvosi vizsgálatoktól való félelem azonban nem csak a sportolókat, de a mindennapi embereket ugyancsak érinti, különösen a férfiakat.

–Amikor már megtörtént a baj, mik lehetnek a megfelelő feldolgozási formák? Maradva a csapatsportoknál, mondjuk egy profi futballcsapat keretét 20-22 játékos alkotja, akik közül valószínűleg mindannyian másként gyászolnak. Miként lehet itt mégis eredményesen feldolgozni egy tragédiát?

Mivel csoportról beszélünk, mindenképpen a csoportterápia merül fel hatékony kezelési formaként. Ez mindaddig megfelelő terápia, míg a gyász nem ölt patológiás méreteket. Egy ilyen tragédia esetén a pszichológus, különösen, aki krízisekre szakosodott, hatékonyan tudja segíteni a veszteség feldolgozását. Az ő feladata lehet az is, hogy kiszűrje, észrevegye, ha valaki a csoportból, mélyebben vonódik be, mint az „elvárható” lenne. Neki érdemes lehet egyéni terápiát javasolni, ahol kideríthetik, milyen egyéb okai vannak, például korábbi negatív történés, az elhúzódó gyásznak esetében. További lehetőségnek látom, hogy olyan csoportülést szervezzenek a segítő irányításával, ahol nem csak a játékosok, de edzők, és családtagok is részt vesznek. Bár a mi kultúránkban a halál tabu téma, és csak a bánattal kötődik össze, éppen azért fontos beszélni az elhunytról és együtt lenni, hogy a feszültség oldódni tudjon. Hogy az itt maradtak átélhessék a közösség élményét, tudják nincsenek egyedül, van kire számítani, van kihez fordulni. Emellett az is hasznos, ha felidézik az elhunyttal kapcsolatos jó emlékeiket, a közös nevetéseket, a vidám pillanatokat. Így amikor rágondolnak, jó érzés maradhat bennük.

–Melyik eshetőséget lehet – nagyon rossz szóhasználattal élve – nehezebb feldolgozni, ha egy hosszabb betegség után veszti életét a csapattárs – példa lehet erre Akeem Adams vagy Rakaczki Bence fájó tragédiája vagy, ha hirtelen, azonnal áll be a halál? S megfordítva a kérdést, okozhat-e jobb eredményeket, ha egy komoly betegségből felépül a csapattárs?

Úgy gondolom egy hirtelen bekövetkező halálesetet mindig nehezebb feldolgozni, különösen, ha fiatal emberről van szó. Ilyenkor egyrészt úgy véljük, nem volt még itt az ideje, míg idősebb embernél „vigasztalhat” a tudat, hogy ez az élet rendje. Másrészt a hirtelen halálra nem lehet felkészülni, minden, ami váratlan, megijeszt bennünket. Általános érvényű szabály, hogy félünk a változástól, mivel nem tudjuk, mire számíthatunk. A váratlan tehát ijesztő, és a tudat, hogy velem és veled, és vele is bármikor megtörténhet, ahogy vele meg is történt, aláássa az omnipotenciába (mindenhatósági érzés) vetett hitünket, vagyis, hogy rossz dolgok mindig másokkal történnek. Amire nem tudunk felkészülni, az ijesztő, míg, ha hosszas betegség után veszítünk el valakit, akkor egyrészt készülhetünk arra, ami előbb-utóbb szükségszerűen bekövetkezik. Másrészt nyugtathatjuk azzal magunkat, hogy ezzel a beteg szenvedései is megszűntek, és neki is jobb így.

Személyesen látni valakinek a halálát, mindig nehezebben feldolgozható „esemény”, mint, ha csak elmondják nekünk a történteket. Amit nem látunk, nem élünk át többnyire kevésbé megrázó. Ez esetben, ami inkább nehezítő tényező, hogy amit nem látunk, az kicsit olyan, mint, ami meg sem történt. Nehezen hihető, hogy, aki egykor az életünk része volt, elutazott, vagy csak elment bulizni, ahogy te is említetted Marian Cozma esetét, és egyszerűen nem jön többet vissza. Nincs viszont benne például az a fajta tehetetlenség érzése, amikor jelen vagyunk, de semmit sem tudunk tenni azért, hogy segítsünk társunknak, vagy, hogy csökkentsük a fájdalmát.

“halalsprint halalsprintEgész biztos az is, hogy egy súlyos betegségből való gyógyulás nagy hatással lehet az érintett környezetére és saját magára is. Az emberek ilyenkor szoktak változtatni az életükön, sokan rájönnek, hogy olyasmit csináltak eddig, ami nem is az igazi életcéljuk. Mivel ilyenkor megvilágosodik az élet rövidsége, nem ritka, hogy új szakma felé fordulnak. Így lesz például a multinál dolgozó managerből, szappanfőző kisiparos, de, hogy ne menjünk messzire, lehet, hogy csak a cigarettát, italt teszi le a környezet valamely tagja, ezzel is nagyot lépve az egészségesebb élet felé.

“halalsprint halalsprint

– Mi a véleményed, mi a jobb vezetői magatartás, ha megpróbálják elhalasztani a soron következő bajnokit egy haláleset miatt, avagy lejátsszák, hiszen a csapat az elhunyt társért is küzd majd? Marian Cozma meggyilkolása után még egy hét sem telt el, de a Veszprém játszott és meg is verte az akkoriban a világ egyik legjobbjának számító Leont.

Nagyon egyén függő, ki, hogyan reagál egy ilyen tragédiára. Van, aki a munkába, itt a sportba, menekül, mivel segít neki, hogy játék közben csak a feladatára koncentrál. Ez alatt az idő alatt nem kell a történtekkel foglalkoznia. Ezzel szemben másokat a tragédián való gondolkozás, a szomorúság érzése meggátolhat a figyelem összpontosításában, ezzel aláásva a játékban való teljesítést. Bár nem tudom a Veszprémnél, hogy történt, véleményem szerint egy megfelelően felkészített csapat, szakember vezetésével megdolgozott csoportterápiát követően nyugodtan részt vehet a versenyen, mérkőzésen. Egyrészt ezzel emléket állítanak elvesztett társuk felé, másrészt azt is érzékelhetik, hogy az élet megy tovább, nekik pedig az a feladatuk, hogy továbbra is helyt álljanak.

Egyszer egy plébánossal folytatott beszélgetésem során hallottam már azt a mondatot, amit most Zsuzsától is, miszerint ideje lenne a magyaroknak is elkezdeni beszélni a halálról. Én hiszek benne, hogy nekik van igazuk…!

0 Tovább

A „kurvanő fia szaros némettől” kezdve egészen a „devla adja rád az utolsó kabátotig”! Rövid magyar káromkodástörténelem

A nők szépsége. A kiváló ízek, fűszerek, gasztronómiai különlegességek. Az Aranycsapat. Építészeti csodák, különlegességek. Hosszabb-rövidebb gondolkodás után arra jutottam, talán ezek azok a tényezők, amire minden magyar, kortól, nemtől, politikai hovatartozástól, nemi identitástól, itthon vagy külföldön élve, szóval bárhogyan, de büszke. A felsorolt elemekben mind megegyezik az, hogy előkelő helyezéseket érne el benne hazánk európai viszonylatban. Az említetteknél sokkal ritkábban esik szó, hogy van még minimum egy dolog, amiben bármelyik néppel fel tudnánk venni a versenyt, ez pedig a káromkodás, illetve annak cifrázása, gyakorisága. Hiszen a magyar embernek nem kell ahhoz mérgesnek lennie, hogy e nyelvi tabuval éljen. Arra, hogy a szidalmaink kreativitására és bőségére a külföldiek is felfigyelnek, két, egymástól független, mégis mondanivalójában ugyanazt alátámasztó történetet említhetek. Egy barátom Szlovéniában futballozott – pedig a szláv népekre hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy hát kik, ha nem ők a „fő káromkodók” - míg egy másik barátom édesapja pedig egy osztrák csapatnál rúgta a bőrt. Mind a ketten azt mesélték, hogy alig kellett fél év, s már a fél csapat magyar káromkodásokat használt a mérkőzések közben. Nyilván ezekben az esetekben, a magyar szidalmak iránt érzett szimpátiában az is közrejátszhatott, hogy azokat sem az ellenfél, sem a játékvezető nem értette meg…Na, de, ha már itt van egy eltitkolt büszkeségünk, öles léptekben haladva nézzünk utána a magyar káromkodás történelmének.

Mielőtt azonban visszautaznánk az időben, kicsit közelítsük meg szakmai szemmel is ezt a nemkívánatos hungarikumot. Mi is az a káromkodás? A nyelvi agresszió egyik megnyilatkozási formája. Kiváltó okként a szakirodalom három fő pontot emel ki: harag, bosszú, gyűlölet. Alapjait Freud egészen az ősemberekig vezeti vissza. Pontosan fogalmazva arra a pillanatra, mikor az ős haragjában nem csapta agyon a másikat, hanem fenyegetőzött, verbálisan adta ki mérgét. Kialakulásában szintén nagy szerepet töltött be a vallás. Hisz sok esetben napjainkban is a káromkodások egyik alapja valamilyen vallási tiszteletben részesülő személy vagy fogalom megsértése. A láncreakciót elindító folyamat kulcsa lehetett, hogy a bálványozott istenség, nem cselekedte meg a tőle kért tettet, így bemocskolták a nevét. Ez lehetett a lelki alapja a káromkodásoknak. A káromló elátkozza a hatalmat, melytől kérelme teljesítését hiába várta. Ez a beidegződés maradt ott a mai napig az emberekben. A szakértők a káromkodást négy csoportba sorolják: származásgyalázások, gyalázkodások, szitkok és átkok, indulatszói szitokszók.

haragsprint

Jöjjön hát az első, hivatalos magyar káromkodás. A legkorábbi írásban fennmaradt magyar szitkozódás 1458-as Dubnici krónikából származik. Pontosan így olvasható: „Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh”, ami napjaink magyar nyelvében így hangzik: veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket. A csatához, ami megihlette a krónikást pedig még messzebb kell mennünk a történelemben.1355-ben Nagy Lajos hadsereget küldött Habsburg II. Albert osztrák herceg és Luxemburgi IV. Károly német-római császár támogatására, Zürich és szövetségesei ellen. A krónika szerint a magyar segédcsapatok azt a parancsot kapták, hogy ne ejtsenek foglyokat. S minden kardcsapás alatt üvöltötték az első hivatalosan fennmaradt magyar káromkodást.

Szintén a 15. századi emlék Rotenburgi (vagy Rothenburgi) János magyar nyelvmester szójegyzékre hasonlító irata. Tartalmát tekintve a legszükségesebb magyar szavak és kifejezések találhatók benne egy külföldi számára. A magyar szavak mellett latin vagy német fordítás olvasható. A nyelvemlék számos káromkodást vagy köznapi kifejezést is tartalmaz, így például a következőket:

…hol vret vbi est dominus? Hol van az urad?

…baſnement tranſſivit ſup(er)pone. Baszni ment.

Schaffarina ette hebe pyczat gymmer ein warme fut Schaffarina = (safarina; a prostituáltak régi neve), adj (te) hébe (hév, meleg) picsát!

…ackarode faſot wildu oygers haben: Akarod-e a faszt?

Ahogy teltek az évszázadok, úgy lett egyre népszerűbb a káromkodás. A török időkben, tulajdonképpen érthető következtetésből, a nép úgy gondolta, hogy isten megharagudott, ezért is szabadult az országra a félholdas veszedelem. Így érthető az az 1563-ban íródott törvénycikk, mely büntetéseket ró ki azokra, akik Isten nevét profánul szájukra veszik. „És minthogy a közelebb múlt években borzasztó szokásba jött az Istennek és Szentéinek átkozódó szidalmazása és káromlása: nehogy ez által az Isten haragját magunkra ingereljük, elrendeltetik, hogy azok, kik a teremtő Istent, keresztségét és lelket szidalmazzák vagy más módon káromolják, feladatván, illetékes bíróik által első ízben megvesszőztessenek, másod ízben megpálczáztassanak, harmad ízben pedig mint emberölők vagy más nyilvános gonosztévők, halállal büntettessenek. Azok pedig, kik hallják és be nem vádolják, három márka birsággal illetessenek."

A pogány törökök kiűzése után sem javult azonban a helyzet a káromkodás kérdésében, erről tanúskodik egy a szegediekhez intézett, 1600-as évek végéről származó kiáltvány. „Az Úr Isten ellen való nagy káromkodások magyar nyelven atta teremtette, nem különben Rácz nyelven magok szokások szerint és ezek által az Ur Istent haragra gerjeszteni keményen tiltatnak; akik pediglen effélékben tapasztaltatnak elsőben: az Templom előtt 50 pálczával, másodszor: százzal megverettetnek, harmadszor pediglen minden személy válogatás nélkül 12 forintra megbüntettetnek. Aztán később egyre drasztikusabb eszközökhöz nyúltak a vezetők a káromkodás megfékezése érdekében. „A templomot látogatja a nép – szól a jegyzőkönyv — de szörnyű módon káromkodó, kivált a tanyai nép, noha keményen büntettetik ezért fej- és nyelvvesztéssel is.”

Ámbár, hogy arról is képet kapjunk milyen káromkodások verték ki a biztosítékot a kor ítészeinél jó példa, hogy a „disznó” szót társaságban, beszéd közben kimondani tilos volt, s aki a „teremtette”, vagy „ebadta” káromkodáson kívül „csinálom a lelkedet” trágár káromkodást elkövette, azt megvesszőzték, s amennyiben „visszaeső volt”, hóhér által kidobták a városból.

De tiltások, vesszőzések ide vagy oda, a legnagyobbakkal is megesett, hogy káromkodás hagyta el a szájuk, sőt, akár pennájukat is. Janus Pannoniusról elég sokat tanulnak a magyar általános és középiskolások. Azt azonban csak a legelitebb gimikben – nyilván ott is kizárólag akkor, ha egy erre nyitott pedagógus tartja az órát – említik meg, hogy Janusnak volt egy római példaképe, méghozzá Martialis, aki a lakomák, a pezsgő élet, a paráznaság költője (is) volt. Csezmiczei János azonban nem csak követte, sok esetben epigrammáiban felül is múlta példaképét, egészen megrázóan fanyar és élethű képet tudott festeni a szeretőivel eltöltött légyottokról. Természetesen ezekben a művekben bőven dúskáltak a kor káromkodásai. Lássunk is egy példát.


„Lúca, midőn tekerésre kinálja parázna picsáját
s lábai kétoldalt lógnak a vállaimon:
segge lyukán íme rettenetes ropogás szabadul ki,
s mint a szilaj villám, tépi a fellegeket.
Én meg az orrom jól befogom s meglépek azonnal,
büszke faszom lekonyul, szégyenem onnan elűz.
Lúcia semmi gyönyört nem nyújt minekünk a pinuskád
míg nem hagyja alább segged e csúnya szokást.”

A viták által generált káromkodások már a legelsők közé tartoznak, s az egyházi emberek sem voltak tőlük mentesek. Alvinczi Péter, kassai protestáns lelkipásztor és Pázmány Péter esztergomi érsek bizony nem szívlelték egymást, s a mai legkeményebb rappereket is megszégyenítő szövegekben üzengettek egymásnak.

haragsprint

Süldisznóhoz, majomhoz, szamárhoz, rókához, szemtelen ördöghöz hasonló vagy, disznó, kurva, parázna, világ latra, genyetség, verő-ártány”– kezdte Alvinczi az üzengetést. Pázmány válaszul a hitreszelő, hitfaragó és ördögista szavakat címezte Kassára. Ide kapcsolhatók Méliusz Juhász Péter, magyar református püspök azon sora is, melyekben a pápáról, mint az „ördög kamoraszékéről (árnyszékéről)szólt, aki még pluszban „francus”, azaz szifiliszes is. S a végén azt is kijelentette, hogy az apácák nem mások, mint „szűz kurvák”.

Ami napjainkat illeti, meglepően kevesen foglalkoztak a káromkodások jelenlegi helyzetével, nagyon csekély ma a szakirodalom (Bodnár Alexandra munkája üdítő kivétel volt, akit bővebben érdekel, keressen rá, megéri!). Leginkább azt szerettem volna bemutatni, hogy a temérdek káromkodásunk közül - melyet manapság használunk - melyik áll a képzeletbeli ranglétra tetején. Az eredmény végül nem lett túl meglepő, hiszen a ”Baszd meg!” kifejezés győzött. Azt hiszem jogosan, hiszen nemtől és iskolai végzettségtől függetlenül szinte mindenki használja. Sokaknál már kötőszói szintre lépett ez a káromkodás, így aligha meglepő, hogy ott van a listák élén. A képzeletbeli lista második helyén a ”Kapd be!” áll. Egy fokkal talán enyhébb kifejezés a győztes „Baszd meg-nél”, így alighanem nem lenne nehéz olyan csoportot találni, ahol helyet cserélhetne ez a két káromkodás. A harmadik helyen döntetlen alakult ki az azonos ismertségű ”Kurva életbe! ” és a ”Kapd be! ” között.

haragsprint

Napjaink káromkodásai között szintén sarkalatos kérdés az, hogy nyilvánosan mely kifejezéseket használják legtöbbet. Itt a „francba” kifejezés győzött, nyilván azért, mert napjainkban nem azt a jelentést tulajdonítjuk neki, mint amit kialakulásakor. Az „eredeti franc” hiszen sokkal inkább egy átok volt, amit az idősebbek által használt „franc essen bele” formula még ma is őriz. De a lényeg, a franc egy betegség neve volt, méghozzá a szifiliszé. Tehát, csak óvatosan a „francozással”… A második helyre a „Baszd meg!” került, ami már csak az alapvető népszerűsége miatt is érthető, s enyhítőnek ható hangsúlyozással alighanem mindannyian éltünk már vele nyilvános helyen is.

Azt hiszem, érdemes lenne elindítani egy, az egész országra kiterjedő káromkodás-kutatást, hiszen meggyőződésem, hogy tájegységenként más és más szókapcsolatok terjedtek el. Az olvasmányélményeim alapján mindenképp a különlegesek közé sorolnám a ”Szopj le egy talicska aprómajmot!” és a ”devla adja rád az utolsó kabátot!”. A téma engem valóban érdekel, így ez egy olyan kivételes bejegyzés lesz, ahova a kommentekbe kifejezett kérés, hogy mindenki írja le, a lehető legcifrább magyar káromkodást, amivel eddig találkozott. Ha már valamiben jók vagyunk, hát miért is ne dolgoznánk fel azt?!

3 Tovább

Mert igenis létezik a Trónok Harca oktatható arca

Mi is az a mese? Már 5. osztályban, amolyan „legszebb álmodból felkeltve is tudnod kell” módjára belénk vert fogalomként jut eszembe az, hogy „valós elemekkel átszőtt kitalált történet”. Persze később bele lehet mélyedni a fajtáiba, származásába, még később eredetébe és jó pár különböző megközelítési módjába. De vegyük csak az imént idézett leegyszerűsített definíciót. Ez minden egyes elemében ráillik a 21. század legsikeresebb sorozatára, az egyik legnépszerűbb könyvadaptációjára, a Trónok Harcára. Kissé derogálónak tűnhet ezt a rekordokat sorra döntő alkotást szimplán meseként aposztrofálni, de, ha még tovább nyúlunk vissza iskolás emlékeinkbe, az is beugorhat a mesék nevelési célzataként, hogy a „jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését”. Én nem tagadom, immáron 5 éve lándzsát törtem a Trónok Harca mellett, mint filmsorozat, és számomra a könyvek is a letehetetlen kategóriába tartoznak. Holott elismerem, hogy Martin sajátos nyelvezete és túlságosan bőlére eresztett eszmefuttatásai önmagában nem emelik műveit a szépirodalom csimborasszói magasságába, nem is beszélve a sok esetben rendkívül profán szóhasználatáról. Ugyanakkor, aki ki tud találni egy olyan világot, ami milliók figyelmét köti le, és annak szövevényes szálait olyan szintre emeli, hogy azokhoz képest VIII. Henrik uralkodása és szerelmi élete egy könnyed szombat esti matiné, annak szerintem igenis kijár a legnagyobbakat övező tisztelet.iskolasprint

Évek óta vissza-visszatérő vitapont a magyar oktatást illetően a kötelező olvasmányok szerepe. Természetesen azt én sem támogatnám, hogy 14-15 éves kor alatt George R. R. regénysorozatának bármelyik darabját oktatási feladatokhoz használják. Ugyanakkor a későbbiekben véleményem szerint nem csak népszerűségét, hanem eszmei mondanivalóját is ki lehetne használni. Most pár szereplő filmvásznon látott (a könyveket ugye beelőzte már a HBO) és a regényekben olvasott sorsa alapján igyekszem bemutatni azt, hogy mire is nevel a 2000-es években készült sorozatok zászlóshajója.

iskolasprint

Havas Jon: Az anyagiakban bővelkedő, de szeretetben annál szegényebb gyermekkor megtestesítője. Észak legnagyobb ura nevelte, de tette mindezt úgy, hogy az úrnő a férje legnagyobb árulását látta benne egész életében. De mindezt zokszó nélkül, a jó testvér megtestesítőjeként tűrte Havas uraság. Ahogy lehet száműzetésbe, mondhatni szerencsét próbálni küldték a falra. De a mesebeli királyfik kitartása eredményre vezette, hiszen a számtalan megpróbáltatás után barátokat szerzett magának.

iskolasprint

Majd jöhet a vége és a tanulság. Aki mindig kitart a becsületesség elve mellett, az megkapja jutalmát, a királyságot, jelen esetben Északot. Persze a „főhősnek” mindig kellenek segítők is…iskolasprint

Erre az egyik példa Tormund személye. Megszokott séma: kevés ész, nagy erő (a fordítottjának, -azaz kevés erő, sok ész - szimbóluma pedig Sam) és a pálfordulás után örök hűség Jon iránt. Az, hogy hű segítője lett az egykori Stark fattyúnak, miközben kezdetben a legnagyobb ellenségek voltak ismét bevett elem. Ezzel felnagyítják a hős jellemét, miként, ha képes ellenfeleit maga mellé állítani, hát bármire képes lehet. Valamint a megbékélés szimbólumát is hordozza az együgyű vad. Ő az elsők között fogta fel, hogy félre kell tenni az ellentéteket egy közös cél érdekében. Megtette, ezzel ellenségből sokak által kedvelt hőssé vált.

Természetes, hogy a főhős elnyeri méltó jutalmát történethez alapelem a szerelem, a királyné megszerzése is. A mi esetünkben nem sárkányok fejét kell hozzá levágni, elég, ha hagyják magukat megsimogatni. Bár az ellentétek vonzzák egymást metódus alapján Ygritte is tökéletes választás volt, de őt még el kellett veszteni azért, hogy érezze az olvasó és a néző, hogy Jon lelkének összetiprása után sem tágít az eszményi útról.

A befutó végül Daenerys Targaryen lett, aki tulajdonképpen ikertoronyként áll Jon mellett a sorsok felvonultatásában. Szüleit és legidősebb bátyját meggyilkolták, szülőföldjéről elűzték, s leginkább egy narcisztikus, hímsoviniszta bátyra volt utalva.iskolasprint

Nagyon mélyről indult, hogy aztán csodás elemekkel és képességekkel nagyon magasra jusson. A fiatalon egy barbár királynak eladott lány képe akár a „Szépség és a szörnyetegből” is ismerős lehet. A gonosz szörny itt Khal Drogo volt (az esetleges hölgy olvasóktól elnézést, nyilván gondolati síkon kell csak értelmezni ezt a jelzőt, nem értékelni akartam Jason Momoa külsőjét) akivel képes volt magát elfogadtatni, majd megszerettetni. De ahogy Jonnak, úgy neki is el kellett még valakit veszíteni, hogy legyen ismét mit felróni az áldozatok listájára. A sorozat mai állása szerint Daenerys és serege a legerősebb alakulat, melyet együtt vezethet sorstársával, szerelmével a végső győzelembe vagy éppen a hőskölteményekbe illő halálba.

iskolasprint

Persze minden mesébe kell egy ellenség is. Kell valaki, aki ráfázhat, aki megérdemli a büntetést, summa summarum, akit mindenki utálhat. Természetesen az éremnek mindig két oldala van, a rendezők és Martin is próbálta sokáig mosdatni Cerseire Lannistert, de idén ismét visszaállt minden a régi kerékvágásba, s ő az, aki a legfőbb gonoszt testesíti meg. iskolasprint

Hajlandó volt egy csalfa szerelemért megnyomorítani egy gyereket, legyilkoltatni a rivális család majd minden tagját. Végignézte, ahogy aberrált gyermeke terrorizál egy védtelen lányt, ezek után csak a büntetésének első fázisa volt, hogy elvesztette mindhárom gyermekét. Az utolsó döfés, miután elutasította a jók ligájának feléje nyújtott békülő kezét az lesz, hogy a pálfordulás másik megtestesítője, szerelme Jaime is elfordul tőle, sőt, akár a végzetét is jelentheti. iskolasprint

Jaime szintén igazi mesebeli alak, hiszen ő is előkelő család sarja, aki a királyság legjobb harcosainak egyike. Mégis tettei a pokol legsötétebb bugyraiba taszíthatnák, de ő, ellentétben testvérszerelmével tanult a leckéből, ami nála gyermekei elvesztése és a legfőbb gonosz megjelenése volt. A jók minden mesében befogadók, így a Trónok Harca pozitív csapatában is lesz hely az egykori főgonosznak.

A sorozat hetedik, utolsó előtti évadának záró részét minden eddigi tv-s rekordot megdöntve 16,5 millióan követték élőben. Pedig a séma itt sem változott a mesék évezredes mondanivalójához képest. Jók és rosszak harca, ahol szenvedések árán, de a jó győz. A sorozat sikere jó bizonyíték arra, hogy mesékre ma is szükség van, csak annak egy új, 21. századi köntöst kell adni. Na, ebben vált a világ legjobbjává George R. R. Martin és az HBO.

0 Tovább

SPÁRTA VS. THÉBAI, AVAGY A FÉRFISZERELEM EREJE

A történelem tantárgyat hátuk közepére se kívánok is el tudnának mondani 3-4 összetett mondatot a spártai nevelést illetően. Hiszen a szocialista diktatúra alatt született tankönyvek és sajnos a rendszerváltás utániak (bár lassan már indokolatlan a többesszám, hiszen öles léptekkel haladunk az „egykönvrendszer” felé) is előszeretettel hangsúlyoznak pár bevett sztereotípiát.

Ilyen Spárta katonai állam arculata, melyhez hozzá tartozik, hogy a fiúgyermekeket 6 éves korukban elszakítják a családjuktól, és az írás, olvasás minimális oktatása mellett, egy valódi gyilkológépet nevelnek belőle. Ezen az ókori történészek feljegyzéseire alapuló tételnek egyik legfontosabb vitapontja volt, hogy oké, oké, ez így szép és jó, de mi van azokkal a gyerekekkel, akik valamilyen testi fogyatékossággal születnek? Erre is megjött a válasz, a Taigetosz hegy formájában, ahonnan nemes egyszerűséggel a mélybe vetették azokat az újszülötteket, akik nem feleltek meg a spártaiak által elvárt fizikai ideálnak. A csecsemőhalandóság magas aránya szinte végigkísérte az emberiség történelmét így erősen megkérdőjelezhető a hegy ezen funkciója, persze az is tény, hogy az ókori görög világban valóban nem volt ritka a csecsemők kitaszítása.

A kiképzésük szigorához és keménységéhez valóban nem férhet kétség, ugyanakkor Spárta társadalmi rendszeréhez és ezáltal a fiatal katonák beavatási szertartásához már annál inkább. A mai diákok fejében is általában megragad, hogy a spártaiak a közösségből ideiglenesen kivetették az ifjakat, egy túlélési gyakorlatra, melyet egyébként krüpteia-nak hívtak. Röviden, tömören a lényege: becserkészték a helótákat, akik, mint alacsony sorba taszított réteg éltek Spártában, majd válogatás nélkül lemészároltak férfiakat, nőket és gyerekeket. Utolsó elemként még szokás megemlíteni, a gazdagság teljes elutasítását, a puritanizmus megtestesítéseként használt vaspénzt. Ezzel kifejezve azt, hogy Spártában az anyagi javak jelentősége elenyésző, pláne a legfőbb rivális Athénhoz képest.

iskolasprint

S most lássuk azt, amit a már nem is annyira új kutatások igazolnak (Németh György már 6 éve tartott erről előadást), tehát azt, amit valóban oktatni kéne vagy legalább érinteni a történelemórákon. 

Xenophón, athéni történetíró, évekig élt a Spárta érdekterületéhez tartozó Szkilluszban. Így az kijelenthető, hogy elég jól ismerte a rivális poliszt. Persze emigráns athéniként, nem csoda, hogy az ő művében is bőven szerepelnek torzítások a rivális államról. Minimum érdekes, hogy egy szót sem szól, az állítólag rendszeresen legyilkolt helótákról, és az azóta ideállá vált spártai nevelést csak Lükurgosz művének tartja, amely kizárólag a spártai arkhón regnálása alatt működött. Abban a legtöbb új kutatói álláspont is egyetért, hogy a szigorú katonaállam és a nevelési rendszer túlmisztifikált elemektől mentes kialakulása többnyire még a második messzénéi háborúnak köszönhető. A hatalmas győzelme eredményeként Spárta óriási területeket hódított meg és vont ellenőrzése alá, amelyeket csekély számú polgára képtelen lett volna önmagában ellenőrizni, megvédeni. Ezért be kellett vezetni főfoglalkozású katonáskodást. Aprócska szépséghiba ebben, hogy a teljesjogú spártai polgárok száma, - a „hivatalos verzió szerint” csak ők kapták meg a híres kiképzést -  sosem nőtt 10 ezer fő fölé. Mellettük a standard oktatás még két népréteget különít el, a körüllakókat (perioikoszok) és a helótákát. Szintén elfogadott séma, az egyenlők nem űzhettek semmiféle mesterséget, csak a katonáskodást, a helóták pedig földművesek voltak, az iparűzés maradt a perioikoszoknak. Ezzel magyaráznák azt, hogy a spártaiaknak miért nem kellett külföldről fegyvereket behozni. Pláne nehéz lett volna ez annak tudatában, hogy lakedaimóniak a külföldön nem elfogadott, állítólagos vaspénzt használták. Ebbe a leegyszerűsített képbe, csak az rondít bele, hogy milyen módon szereztek fémet és ha már pénz nincs, miként fizettek a perioikoszoknak. Ezekre egyetlen forrás sem ad választ.

 Arra viszont igen, hogy csak a „tisztavérű spártaiak” harcoltak volna, s kizárólag rájuk épült a félelmetes spártai sereg, ez egyértelmű blődség. A helóták – éppúgy, mint a perioikoszok – hadi szolgálatra voltak kötelezve. Félreértés lenne azonban azt hinni, hogy csupán alantas feladatokra lettek volna beosztva. Hérodotosz világosan leírja, hogy a spártai hadsereg tömegét a helóták és a perioikoszok alkották. A Kr. e. 479-ben megvívott plataiai csatában ötezer nehézfegyverzetű perioikosz és harmincötezer könnyűfegyverzetű helóta sorakozott fel a perzsákkal szemben. Ha az arányokat nézzük, egy „igazi” spártaira hét helóta jutott. S most akkor mindenki gondolkodjon el, hogy a krüpteia mennyire lehetett valós, ismétlődő jelenség...?! iskolasprint

Thébai nevelés története már kevésbé tartozik a történelem közérdekű információi közé. A görög városállam felemelkedésében elévülhetetlen érdemei voltak egy Gorgidász nevű katonai vezetőnek. Nem tudni, hogy mennyire volt romantikus alkat, de rájött arra, hogy a csatatéren is használni tudja a szerelem erejét. Létrehozott egy különleges alakulatot, mondhatni a „szivárványegységet”. Az egyébként Szent Csapatnak, avagy Szent Seregnek hívott egység tagjai kizárólag homoszexuális párok lehettek. A spártaiak elitcsapatához hasonlóan szintén 300 főből állt, bár nem elhanyagolható különbség, hogy ez Thébaiban 150 szerelmes férfipárt jelentett. A párokat egy-egy idősebb és fiatalabb hoplita harcos alkotta. A sereg létrehozása nagyon is racionális és érthető logikára vall. Gorgidász úgy gondolhatta, hogy az egymáshoz szerelemmel is kötődő harcosok hatékonyabbak lesznek a harcmezőn, ráadásul a távoli család utáni vágyakozás, a honvágy sem fogja beárnyékolni katonai képességeiket. Ez az új típusú sereg telitalálatnak bizonyult.

Ez a túlzott erőnövekedés már felzargatta az alvó oroszlánt is. Thébai ugyanis összetűzésbe keveredett Spártával, a meglehetősen összetett konfliktus (Atthén és Spárta nem volt hajlandó elismerni, hogy Thébai képviselje az összes boiótiai városállamot) pedig egyetlen, örökké emlékezetes csatába torkollott Kr. e. 371-ben leuktrai harcmezőn.

A gigászok csatája

A thébai csapatokat Epameinóndasz vezette, aki nem becsülte le a spártaiakat, hiszen a férfiszerelem ereje mellett, egy forradalmi taktikai újítást is bevetett. Az akkori szokás szerint, a spártaiak legjobb csapataikat a jobbszárnyon helyezték el, a szintén megszokott és ideálisnak gondolt 8-12 sorban. iskolasprint

Így ennek a harcmodornak (amely egészen minimális szinten hasonlított a 300-ban bemutatottakra, bár a képregényadaptációnak nem is feltétlenül a történelmi hűség volt a célja) a következő volt a lényege: A nehézgyalogos phalanx azért kapott a jobb oldalon helyet a hadrendben, mert a pajzsot, a hoplont a bal kézben tartották a hopliták, ezzel mindig védve a bal oldalukon elhelyezkedő harcost. Így viszont a formáció jobb oldala mindig kevéssé volt védett. Epameinóndasz pont ezzel szakított: a bal szárnyra állította a lovasságot és a nehézgyalogosokat 50 soros mélységbe rendezte.iskolasprint

Majd ezt a tömeget küldte előre, hogy áttörje a kevésbé mély ­ 8-12 sor ­ sor lakón phalanxot, miközben a jobb szárnyra, ahol a legkeményebb spártaiakkal kellett szembenézni, gyengébb segédcsapatokat küldött, akik lassan, kisebb mélységű lépcsőformációban érkeztek a csatába. A legyőzhetetlennek hitt spártai phalanx nem állhatta a sokkal mélyebb thébai tömeg támadását.iskolasprint

Miközben a spártaiakat visszaszorították, mintegy 1000 embert veszítettek, köztük 400 spártai polgárt, és a királyukat is. Mire az utolsó lépcsőként érkező thébai segédcsapatok is megérkeztek, és a hátramaradt thébai középhad és jobbszárny az ellenség közelébe ért, a spártai jobbszárnyat már legyőzték. Ezek után a peloponnészosziak jobbnak látták, ha elmenekülnek a csatamezőről.

Spárta óriási vereséget szenvedett és soha nem nyerte már vissza korábbi erejét. Ugyanakkor a történelem nagy igazsága, hogy gyakran fordul a hadiszerencse. Spárta még legalább két további évszázadon át a régió fontos szereplője maradt, ellentétben Thébaival. A makedón terjeszkedés idején II. Philipposz Spártával csak levelezgetni mert (a legenda szerint üzenetet küldött Spártának, amelyben kifejtette, hogy ha elfoglalja Lakóniát, eltörli Spártát a föld színéről. Spárta egyetlen szót küldött válaszként: Ha!) ellentétben Thébaival. Kr.e. 338-ban Khairóneiai csatában Nagy Sándor apja már-már megalázóan könnyedén verte szét az athéni-thébai közös hadsereget. Ez már csak azért is volt meglepő, mert egyetlen rohammal szétzúzta a pár évtizeddel előtte még verhetetlennek hitt Szent Sereget. Ezzel meg is semmisült a dicsőséges Szent Csapat, emléküket a khairóneiai oroszlánszobor őrzi a csata színhelyén. Hiába, Philipposz bebizonyította, hogy a férfiszerelemnél is erősebb egy jókor indított lovasroham.

iskolasprint

4 Tovább

„A fájdalomnak csak a formája változik, de sosem múlik el!”Mert van az a seb, amit a pénz sem gyógyít!

Közhely, hogy a pénz nem boldogít. Számtalan bizonyítékot fel tudnánk sorolni arra, hogy valóban mennyivel fontosabbak az erkölcsi, lelki értékek, mint az anyagiak. A „közhelylexikon” újabb eklatáns példája, hogy a pénz valóban nem boldogít, de kényelmesebb egy Audiban sírni, mint egy biciklin…Ez utóbbi mondat talán jobban passzol egy diszkókirály szájából elhangzó aforizmára, mint egy ősi kínai bölcsességre, de kár lenne tagadni, van benne valami. Hiszen – Magyarországon aligha kell ezt a szituációt hosszan bemutatni – az állandó anyagi frusztráció konfliktusok tömkelegét okozhatja. Kapcsolatok mehetnek tönkre, mivel a munka miatt nincs idő kikapcsolódásra, pihenésre, ezek után pedig természetes reakció a vitagenerálás. Érthető, ha már az felér egy óriási boldogsághormonnal, hogy a számlák feladása után még marad valami a havi fizetésből, s a gyereknek sem éppen most lyukad ki a cipője, vagy maradva a lyukas példánál és az eredeti mondatnál, az autó kereke, kipufogója sem éppen ezekben a napokban lesz csereérett, tehát lyukas…Persze, ha már Audit említettem, azon történetekért sem kell a szomszédba menni, mikor a „kunhetes” kulcsa ott villog a zsebben, de az áramszolgáltató munkatársai már a kikapcsolás visszatérő rémével kopogtatnak.

Persze azért akadnak olyan szerencsések a világon, kiknek nem egy valóságshow-ban elkövetett cici villantásért, illetve „mi van Nap” felkiáltásért jött be az élet. Tehetségük, kitartásuk és a sikerhez elengedhetetlenül szükséges szerencsének köszönhetően eljutottak arra az anyagi szintre, hogy kiemelkednek az államgazdaság szürke eminenciásai közül.

De a gazdagok életében sem ritkák azok a pillanatok, amikor valóban mindenüket odaadták volna azért, hogy egy békés, átlagos család mindennapi problémáival álljanak szembe. Kigyűjtöttem – a teljesség igénye nélkül, hiszen bőven lehetne még kikről mesélni – három híresség élettörténetének azon pillanatait, amik megismerése után, aligha sajnáljuk tőlük, hogy a számlájukon akkora összeg van, hogy egy levegővel szinte lehetetlen kimondani.

Charlize Theron

A dél-afrikai Benoniban született, félig francia, félig német származású szépség egészen fiatalon élte át a gyermeki pokol egyik legsötétebb bugyrát. Apjának egy kisebb építési vállalkozása volt, s a lapátot és a kalapácsot túl gyakran cserélte piás üvegekre. Bármilyen szörnyű is ezt leírni, ez önmagában még nem lenne túlságosan nagy ügy, hiszen gyermekek tízezrei nőnek fel a világon úgy, hogy alkoholproblémákkal küzdenek szüleik. Ám 1991-ben, talán egy túlmulatott éjszaka vagy egy elbukott üzlet okán, a családfő úgy döntött, hogy fogja és megöli lányát és feleségét. A dulakodásban, amit természetesen a 15 éves Charlize végignézett, szerencsére az édesanyja került ki győztesen. Így megfordult a szituáció és önvédelemből az anyja ölte meg Charlize apját…a nyomozás később természetesen felmentette, s ennek köszönhetően 2003-ban együtt ünnepelhetett anya és lánya, mikor a szőke szépség „A rém” című filmben nyújtott alakításáért és átalakulásáért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat elnyerte.

Ugyanakkor – ha nem is ennyire megrázó, de – volt még a családi tragédián kívül még egy sorsfordító, fájdalmas kihívás Charlize karrierjében. 16 évesen, alig pár hónappal a szörnyű eset után, egyéves modellszerződéssel Milánóba utazott, majd ezt követte New York, ahol balett karrier építésébe kezdett. 2 évig táncolt, de egy súlyos térdsérülés a színészi pályára vitte, s milyen jól is járt ezzel a nagyérdemű.

Jelentősebb alakításai közé sorolhatjuk az Ördög ügyvédjét vagy az Édes novembert. Mindkét esetben bizonyos Keanu Reeves volt filmbéli partnere, talán nem is tudták egymásról, hogy hasonlóan nagy lelki sérelmeket hordoznak.

Keanu Libanonban született egy angol revütáncos és egy kínai-hawaii származású geológus gyermekeként. A sikerek mellett tragédiák sorát élte át a színész, az elsőt már nem sokkal születése után. Szülei elváltak, a gyermek Keanu maradt az anyjánál, míg apja drog ügyletekbe keveredett. Ennek eredménye 10 év börtön, valamint az lett, hogy az eset után soha többet nem találkozott apa és fia.

Anyja rövid ideig egy rendező oldalán keresett vigaszt, talán nem is gondolta, hogy ez később ilyen jó hatással lesz fiára. Ugyanis Keanu nem jeleskedett az iskolában, diszlexiával küzdött, ott is hagyta a középiskolát és sosem érettségizett le, de beiratkozott egy színiiskolába, s nagyon hamar kiderült, hogy ez élete legjobb döntése volt.

A kezdeti sikereket azonban sorozatos tragédiák árnyékolták be. 1993-ban elveszítette legjobb barátját, a mindössze 23 évesen, drogtúladagolásban meghalt River Phoenixet. Majd mikor ismét kezdett kicsit jobbra fordulni az élete, jött a feketeleves. 1998-ban beleszeretett Jennifer Syme-be,’99-ben már gyermeket is vártak. Közben leforgatta – valószínűleg – élete legnagyobb sikerének számító Mátrix trilógia első részét. Jöhetett volna a siker, csillogás és gyerekzsivaj…helyette a leánycsecsemő halva született, amit a pár nem tudott feldolgozni és szakítottak. De, alig egy évvel később jött az utolsó döfés, Jennifer egy autóbalestben meghalt.

Hogy mi vagy ki segített ennyi tragédiát feldolgozni azt pontosan nem lehet tudni, de tény, hogy a tragédiák után is remek alakításokat láthattunk tőle, amivel dollármilliókat keresett. De, ha valaki, hát ő pontosan tudja, hogy a pénz önmagában nem boldogít…

Marlon Brando

Az 1924-ben született legendáról - talán túlságosan optimista kijelentéssel élve – még a „hashtagapuveddmeg”-en szocializálódott generáció tagjai is tudják, hogy ő A Keresztapa!

Természetesen ő az 1972-ben bemutatott filmtörténeti klasszikus premierje előtt is a legnagyobb sztárok egyike volt. Színészi vénáját valószínűleg édesanyjától örökölte, hiszen ő is ezt a hivatást választotta, ellentétben apjával, aki mezőgazdasági szerszámokat árult. Fiát katonai pályára szánta, el lehet képzelni az arcát, mikor a fiatal Marlon kirúgatta magát az akadémiáról és színésznek állt.

Magánéletében a biztos pont mindig a káosz volt. Összesen három feleséget fogyasztott, legnagyobb szerelme mégis egy férfi, Wally Cox színész-humorista volt. Homoszexuális vonzalmát sohasem tagadta, sőt, az 1985-ben megjelent életrajzában saját maga vallott róla. Egyes információk szerint a tragikus halála után szintén ikonná váló James Deannel is folytatott viszonyt.

A csapongó családi élet azonban önmagában nem ad elegendő okot arra, amit a színész óriásnak a ’90-es években át kellett élnie. 1970-ben született Cheyenne névre hallgató lánya. A probléma talán ott kezdődött, hogy a kislány tulajdonképpen sosem lehetett együtt az apjával, hiszen világrajövetele után nagyon hamar elváltak a szülők. A visszaemlékezések alapján gyerekként imádta a leginkább csak gondolataiban vele lévő édesapját. Kamaszkorától életét a gyógyszer és drogfüggőség uralta. Idegrendszere mindvégig labilis volt, leegyszerűsítve állandó vendég volt a pszichiátrián és az elvonókon.

 

Egy kis fény gyúlt a sötétségben, mikor Cheyenne megismerkedett egy tahiti politikus fiával. Éppen nagy Brando családi pofavizitre voltak hivatalosak, amikor beütött a krach. Brando fia, Cheyenne féltestvére, Christian akkor találkozott először a tahiti udvarlóval. Először, s egyben utoljára! A történet nem egyértelmű, de az egyik álláspont szerint a lány arra panaszkodott testévérnek, hogy a barátja testileg bántalmazza, mire az fogta és lelőtte. Cheyenne élete végéig tagadta, hogy párja bármikor bántalmazta volna. Ugyanakkor Christian azon állítása, miszerint véletlenül sült el a pisztoly, ő csak meg akarta vele fenyegetni az udvarlót, minimum a megkérdőjelezhető kategóriába tartozik. Az amerikai rendőrség – az apuci által fizetett sztárügyvéd is sokat dolgozhatott rajta – végül 5 évre ítélte a sógorgyilkost

Brando lánya idegei a tragédia után, már a tárgyalás alatt teljesen összeomlottak. Az utolsó döfést az adta, mikor elvették tőle fia felügyeleti jogát. Így legjobb döntésnek azt látta, hogy 25 évesen felakasztotta magát. Testvére a szabadulása után szintén alkohol- és drogfüggőséggel küzdött, valamint még kétszer állt a bíróság előtt különböző erőszakos cselekedetek vádjával, bár ezek alól mindkét esetben felmentették

 

Don Vito Corleone megélte azt, hogy az egész világ imádja. Megélte azt, hogy a valaha volt legnagyobb színészek közé emeljek. A halálos ágyán is több pénze volt, mint amire mi legvadabb álmainkban gondolunk. De személy szerint biztos vagyok benne, hogy az utolsó perceiben szívesebben lett volna egy tisztes munkában megöregedett olasz szakács, akinek unokái sírják a fülébe: Papa, ne halj meg!

0 Tovább
«
123

leblokk

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek