Mondják, hogy a sikerhez rögös út vezet. Elég gyakorta halljuk jólmenő vállalkozóktól, befutott sztároktól, celebektől, hogy „ők bizony az életben semmit sem kaptak ingyen…!” Talán nem állok messze a valóságtól azon véleményemmel, hogy a legtöbb ilyen kijelentés a füllentés és az ordas nagy kamu között mozog. Hiszen – minden aktuálpolitikai felhang nélkül – épp elég olyan vállalkozásról vagy befutott vezetőről tudunk mostanság kis hazánkban (is), akinek, ahogy mondani szokás, csak megszületni volt nehéz, hiszen apu megvette a fél várost meg az automata váltóst…Ugyanakkor nemzetközi szinten előfordulnak bőven olyan emberek, akiktől az a kijelentés, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét, nem üres lózungnak tűnik, hiszen nagyon mélyről jutottak a végtelenbe, s még annál is tovább. Őket hívják az üzleti életben self made man-nek. A megszokott sémával szakítva, most nem egy definícióval mutatnám be ezen angol kifejezés jelentését, hanem beszéljenek helyettem inkább a példák.

Még mondják azt, hogy a kultúrából nem lehet megélni…: J. K. Rowling

Potterék és a többiek, egy remek ötlet, ami ma már alsó hangon is 1 milliárd dollárt hozott az írónőnek. Rowling – a következőkben felsorolt személyekhez hasonlítva mindenképpen – nem született szegény családba, szülei egyetemre is járatták, sőt Párizsban is tanulhatott. Egy igazán szép pályára, kétnyelvű titkárnőnek szánták. Dolgozott is ebben a szakmában, később aztán tanári pályára lépett. A varázslótanonc sztorija már a ’90-es évek elején megszületett fejében, ám közben férjhez ment, Franciaországba költöztek, gyereke is született, s volt két regénye, amit nem sikerült kiadni, így jobbnak látta, ha talonba helyezi a Roxfort sztorit. Aztán jött a kopp...férje elhagyta, munkája nem volt, viszont csecsemő kislányát el kellett tartani. Edinburgh-ba költözött vissza testvéréhez és tanári állást keresett. Kezdetben nem talált, ezért mindenáron be akarta fejezni az első Harry Potter történetet. Ebben az időszakban előfordult az is, hogy lányával egész napját egy kávézóban töltötte, s csak írt, csak írt és csak írt. Miután végzett, megkezdődött a kiadó keresés, csupa kudarccal, hiszen csak elutasítást kapott, mondván ifjúsági irodalomnak túl bonyolult a cselekményszál és nyelvezete is nehézkes. Végül Londonban sikerült eladnia a bölcsek köve kéziratait, 4 ezer dollárét. Túlságosan nem hitt a sikerben, csak egy kis pénzt akart keresni, amivel újrakezdhetik az életüket kislányával. Francia tanári állást vállalt, délután és este tanított, délelőtt pedig tovább szőtte a varázslók kalandos világát. 1997-ben jelent meg az első könyv Angliában, azonnal elnyerte az év könyve díjat, s néhány hónappal később megvásárolták az amerikai kiadás jogait, majd 2000-ben a filmes jogokat is. Csak egy kis kiegészítést akart, 1 milliárd dollár lett belőle, erre mondják, hogy sikerült alaposan túlteljesíteni az elvártakat.

Akiről még film és készült: Chris Gardner

Bizonyára elég sokan látták a Boldogság nyomában című filmet, Will Smith-el a főszerepben. Leszerelt katona, aki orvosi gépekbe fekteti a pénzét, majd természetesen elbukja, felesége elhagyja, hajléktalanszállóra kerül 2-3 éves kisfiával, közben jelentkezik egy brókercéghez, ahol addig küzd, hogy megkapja az állást, véget ér a kálvária, sőt később saját céget alapít és milliomossá válik. Happy end, a sztori tele klisékkel, igazi könnycsalogató mozi. Zárhatnánk így is, ha egy rövidke filmkritikát írnánk. Csakhogy, ezt a produkciót az élet írta, Chris Gardner igaz történetét meséli el. Persze vannak benne ferdítések, például, hogy Gardner kétszer vált el, aktatáskája nem volt, amíg hajléktalanszállókon élt, a jól megszokott bevásárlószatyorban hordta cuccait. A filmből kimaradt részek is nagyon érdekesek, megmutatják, hogy milyen is a jelleme egy igazi self made man-nek. Gardnert gyerekkorában állandó jelleggel verte az alkoholista mostohaapja, szexuálisan is zaklatta, majd kidobta otthonról. Élete során kétszer került utcára, ez többet már nem fog megtörténni, hiszen becsült vagyona 60 millió dollár.

Akit a nők és a pia emelt a legnagyobbak közé: John Paul DeJoria

Mondják, hogy vannak olyan férfiak, akik „értenek a nők nyelvén”. Minden bizonnyal ebbe a rétegbe tartozik John Paul DeJoria is, hiszen hajápolási termékek hozták meg számára az áttörést. De ne szaladjunk ennyire előre. Tíz évesen a kicsi John autók ablakaihoz, s járókelőkhöz szaladgált, hogy vegyenek tőle újságot, képeslapot, ezzel akarta segíteni a szegény körülmények között élő családját. Próbálkozása nem járt sikerrel, árvaházba került, majd beállt katonának. Nem csak a sereg közös pont az imént említett Gardner-el, hanem az is, hogy DeJoria is kétszer került utcára. Először húszévesen, a válása után egy kétéves gyermek apjaként. Kirúgták munkahelyéről sokat sejtető indokkal, „nem értett egyet a vállalati stratégiával”. Második alkalommal megpróbálta a saját útját járni, egy 700 dolláros baráti kölcsönből nyitotta meg fodrászatát 1980-ban, bár annyi szerencséje azért volt, hogy az autóját nem adta el, így volt hol aludnia. A fodrászattal egyidőben elkezdett házalni hajszépítő szerekkel. Sikerének titka az a tőle származó mondás lehet, ami ars poetikájaként is szolgálhat, miszerint: „ne hagyd magad lerázni, ha százszor kopogtatsz sikertelenül egy ajtón, a százegyediknél is legyél lelkes és elhivatott!” Hát ő még a százkettediknél, sőt az ezrediknél is az volt, hiszen ez a vállalat napjainkban 900 millió dollárt ér. Valószínűleg nem bánta meg az a barát, aki 37 éve kölcsönadta azt a 700 dollárt… Közben azért arról is gondoskodott, hogy legyen mivel koccintani a sikerekre, hiszen a Patron Spirits Company szeszesitalt, leginkább tequilát gyártó cég társalapítója is.

Az angol futball orosz self made man-je: Roman Abramovich

Jelenleg biztos nagyon boldog az öreg Roman, hiszen a Chelsea FC vezeti a Premier League-et. Ugyanakkor bőven voltak olyan időszakok az életében, amikor nem sok alkalom volt az örömre. 1966-ban született Litvániából Szibériába deportált zsidó családban. Egy éves korában meghalt édesanyja, három évvel később pedig édesapja is, egy építkezési balesetben. Ezután nagybátyja vette magához, gimnazista koráig élt vele. Nem is sejthette a nagybácsi, hogy jobb lenne magánál tartani ezt a fiút. Ő is olajüzletben dolgozott, csak jóval kisebben, mint ahogy Roman tette azt pár évtizeddel később. Moszkvába járt gimnáziumba, ahol nagyszüleinél élt. Erős közepes tanuló volt, tanárai visszaemlékezései alapján a tanulás helyett inkább a foci érdekelte. A fordulópontot az orosz rendszerváltás és gazdasági átalakulás hozta el.  A nyolcvanas évek végén, amikor a diktatúra már engedni látszott, s Gorbacsov engedélyezte kisebb magánvállalatok beindítását, Roman egyből belevetette magát az üzleti élet közepébe. Kezdetben gumikacsákat forgalmazott, de hamar rájött, hogy neki ez nem biznisz, nagyobb pályára váltott, és visszatért a nagybátyján keresztül már megismert világba, az olajkereskedelembe. Cégét 2005-ben adta el a Gazpromnak 13 milliárd dollárért. A Chelsea megvásárlása mellett arról is hírnevet szerzett magának, hogy övé a világ legnagyobb jachtja is, amit 400 millió dollárért vett 2010-ben. Napjainkban vagyonát 8, 4 milliárd dollárra teszik. Valamit nagyon tudhatott ez a „mentor nagybácsi”, bár halkan jegyzem meg, hogy sikereinél az sem lehet egy utolsó szempont, hogy Vlagyimir Putyin szinte saját fiaként tekint rá.   

Aki sosem felejtette el, hogy honnan jött: Andrew Carnegie

Carnegie 1838-ban született Skóciában, s családjával 1848-ban vándoroltak ki Amerikába. Egyike volt azoknak, akik a lehetőségek hazájából kezdetben csak a fizikai munka nehéz kenyerét tapasztalták meg. Már 13 évesen dolgozni kényszerült, kezdetben egy orsógyárban vállalt állást, majd hírvivőnek, távírásznak állt. Minden idők negyedik leggazdagabb embere gyorsan haladt felfelé a ranglétrán. Megtakarított centjeit, majd dollárjait vasúti- és olajtársaságokba fektette be, ennél jobbat nem is tehetett volna a 19. századi USA-ban. Legtöbb pénzét az acéliparból szerezte, megalapította a Carnegie Steel Company-t. Ez az 1890-es években a legnagyobb és legjobban jövedelmező ipari vállalkozás volt a világon, 1901-ben 480 millió dollárért adta el cégét. Carnegie akkori vagyona a becslések szerint ma 310 milliárd dollárt érne. Sikerei csúcsán sem felejtette el azt, hogy mennyi mindent köszönhet a sorsnak. Vagyonának jelentős százalékát (egyes feljegyzések szerint 90%, de ezt jobb fenntartásokkal kezelni) jótékony célokra használta fel. Számos iskolát, könyvtárat és egyetemet alapított az USA-ban, az Egyesült Királyságban és Kanadában. Valamint arról sem feledkezett meg, hogy valaha ő is egyszerű melós volt, nyugdíjalapokat hozott létre korábbi alkalmazottai részére.

Fájdalom, küzdelem, természetesen némi szerencse, kitartás és munka, munka, munka. Én e szavakat sorolnám fel, mint egy self made man legjellemzőbb tulajdonságait. Ezek az emberek akkora vagyonnal rendelkeznek, amit egy átlagos földi halandó fel sem tud fogni, de ekkora harcot sem sokan tudnának megvívni hajléktalanként, megalázott kamaszként, elhagyott feleségként egy ötletért, ami vagy bejön, vagy nem. Nekik bejött, még neked is bejöhet!