A második világháborút – sajnos ez közel sem mondható el az elsőről is – a létező összes platformon feldolgozta már az utókor. Szépirodalmi alkotások, szakirodalmak, oral historyk, hol kisebb, hol nagyobb költségvetésű filmek, számítógépes, online játékok, kirakók, társasjátékok és még egy napon keresztül sorolhatnánk, hogy mennyi feldolgozás született a háborúval kapcsolatban. Rengetegen váltak hobbitörténésszé, avagy játékfüggővé, mégis vitán felül áll, hogy még évtizedekig tud újabbnál újabb témákat szolgáltatni az emberiség ezen tragikus szakasza. Én ezen kevésbé feldolgozott témák csoportjába sorolnám az általam következőkben bemutatott harctéri járműveket. Ugyanis nemtől és generációtól függetlenül sokak érdeklődését felkeltik a tankok, s talán még többekét a vadászgépek és a pilóták egyedi világa. A háborúkban használt kézi fegyverek is sok „rajongónak”, olvasónak örvendenek, valamint a bevetésre kerülő bombák is a közkedvelt témák közé tartoznak. Ugyanakkor szinte elvésznek a feledés homályába azok az autók, melyek feladata az utókort nem csigázták úgy fel, mint az előzőekben már említett tankoké és vadászgépeké, hiszen a katonák és/vagy felszerelésük egyik pontból a másikba történő eljuttatása nem éppen reflektorfénybe illő feladat. Pedig a háborút mindig a hadsereg ökle, azaz a gyalogság nyeri meg, s az ő feladatuk elvégzésében elévülhetetlen érdemei voltak a terepjáróknak, szállító járműveknek. Éppen ezért vessünk egy rövidke pillantást a három nagyhatalom néhány elfelejtett benzinfaló gyöngyszemére.

USA

1940 nyarán - látva az európai történéseket – úgy döntött az Egyesült Államok haderejének vezetése, hogy kiírnak egy pályázatot az autógyártóknak, hogy készítsenek egy olyan felderítő-járművet, mely bárhova, bármikor, bármilyen körülmények között eljut. Hát ennek köszönhetően született meg, a több százezer példányban legyártott Jeep 4x4 gyalogsági jármű.

Három jelentkező – 135-en indultak egyébként a versenyen - kezdhette meg a gyártást, méghozzá a Bantam, a Ford és a Willys-Overland. Végül a trió utóbbi tagja nyerte el a megbízást, bár a Willys-Overland gyártókapacitásának véges mivolta okán, kisebb-nagyobb darabszámra a két vetélytárs is kapott megrendelést, összesen 650 000 példányt állítottak elő. Az autót elsődlegesen felderítésre és összeköttetési (magyarán fuss ide, fuss oda) feladatokra szánták. De gyorsan rájöttek, hogy sokkal több van benne, mint azt korábban gondolták. Bevetették mentésekhez, a légierő támogatásához, telefonkábelek fektetéséhez, sőt, át lehetetett alakítani úgy, hogy vasúti közlekedésre is alkalmas legyen. A Jeep a II. világháború összes hadszínterén szolgált, köszönhetően kiváló képességeinek, valamint annak, hogy a britek is alkalmazták a Lend-Lease Act-nek köszönhetően. Ez a szerződés, pontosabban fogalmazva kölcsönbérleti törvény, lehetővé tette azt, hogy a korábban semlegességet fogadó Egyesült Államok - hiszen az első világháborút követő politikájuk lényege az volt, hogy kivonulnak Európából - fegyverekkel azért ellátja azon országokat, melyeket fontosnak, illetve szövetségesnek tartottak.

Visszatérve a Jeep 4x4 gyalogsági járműre, népszerűségének mértékét jól mutatja, hogy manapság még a magyar szóhasználatban is a jeep, amely elnevezés a general purpose, azaz általános célú szó rövidítéséből született, a terepjáró szinonimájává vált.

Lend-Lease egyezmény szintén kiváló példája volt Dodge T215 könnyű gépjármű. Az amerikai hadsereg nehéz lova nagy mennyiségben került Nagy-Britanniába és a Szovjetunióba is. A szovjet vezetőség nem tartotta sokra az így kapott tankokat, ellentétben a dzsipekkel és a teherautókkal, így a Dodge T215 is még a háborút követően évekig szolgálatban maradt. A Dodge cég mindent összevetve nem járt rosszul a háborúval, hiszen sokáig az egyetlen cég volt, mely teherautókkal látta el a jenkik hadseregét. A T215-öt többféle változatban is gyártották. A parancsnoki, rádiós és fegyverhordozó feladatokat ellátó példányokat nyitott vezetőfülkével adták át, míg amelyeket mentőautónak küldtek, azokat zárt felépítménnyel látták el.

Hosszú időn keresztül a Dodge volt az egyetlen cég, amely 0,5 tonnás teherautókkal látta el az amerikai hadsereget. 1940 közepén a hadsereg 14 ezer ilyen gépjárműre adott megrendelést a gyárnak. A Dodge szabványos polgári célú gépjárműalvázát alakította át, mert ez is négykerék meghajtású volt. A T215-öst egyformán gyárthatták nyitott vezetőfülkével (parancsnoki, felderítő, rádiós és fegyverhordozó járműként), vagy zárt felépítménnyel (mentőautónak).

A robusztus jármű óriási mennyiségben készült, amiből a II. világháború alatt, a Lend-Lease egyezménynek megfelelőn, tekintélyes mennyiségben hajóztak át Nagy-Britanniába és a Szovjetunióba. Érdemes itt megemlíteni, hogy amíg a szovjetek nem sokra tartották az egyezmény alapján átadott amerikai és brit harckocsikat, addig igen nagyra értékelték az érkező dzsipeket és teherautókat, amelyeket még a háborút követő években is sokáig szolgálatban tartottak.

Szovjetunió

Mielőtt a szovjet bemutatót elkezdeném, teszek egy gyors kitérőt. Ami a Vörös Hadsereg fegyverzetét illeti, még a háborúk iránt nem túlságosan érdeklődők is kiemelik a T-34-es tankot. A lőfegyverektől elkezdve, a harckocsikon át egészen a vadászgépekig sok saját gyártmányú fegyver állt a „medve” szolgálatára. De, az imént említett amerikai példák is bizonyítják, hogy a szovjet hadsereg hatalmas méretei miatt (a legfrissebb kutatások 8 millió 668 ezer 400 főre teszik csak az elesett szovjet katonák számát) náluk volt a legnagyobb szükség a Lend-lease szállítmányok alkalmazására. A pár kiemelt példánál jóval több amerikai gyártmányú gép szolgálta a vörösöket eredeti vagy átalakított formában. Jöjjön hát két olyan típus, melyeknél egy amerikai modell némi ihletet adott a szovjet tervezőknek. Kezdjük a GAZ-67B könnyű gyalogsági járművel.

A GAZ márkát aligha kell bemutatni azoknak, kiknek volt legalább egy vidéki nagyszülőjük, hiszen elég gyakran álltak az orosz gyár különböző példányai féltve őrizve a papák garázsaiban. Anno 1929-ben Sztálin elvtárs elhatározta, hogy két óriási autógyárat kell létrehozni, ennek eredményeképpen született meg Gorkijban (a város 1990-től eredeti nevén, Nyizsnyij Novgorodként él), a V.M. Molotovról - igen, a ’39-es szovjet-német megnemtámadási szerződést is ő szignózta, s róla nevezték el, német kollégájával Ribbentroppal karöltve – elnevezve, a GAZ gyár. A GAZ-67B mostohatestvére az amerikai Bantan Jeep volt. Létrehozásuk célja is megegyezett, kellett egy terepjáró, mely nem ismeri a mostoha körülmények fogalmát, s egyben személy és könnyű felszerelés szállítására is alkalmas. Az amerikai tesó gyorsulása sokkal jobb volt, a GAZ 67B lassú, maximum sebessége 75 km/h óra volt, ám az egyszerű, de nagyszerű szerkezete révén terepen kiváló teljesítményt nyújtott. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy egészen 1953-ig gyártották.

Azt nem lehet elvenni a volt Szovjetuniótól, hogy nagyon értettek ahhoz, miként rakjanak össze egy puritán, de elnyűhetetlen gépcsodát. A hallhatatlan autók koronázatlan királya szintén a gorkiji gyár szülöttje, méghozzá a GAZ-AA, valamint nagytestvére a GAZ-AAA.  A tengerentúli előd itt a Ford-AA volt, de az orosz modellek mind a kormányrendszerben és váltóhálózatban is felmúlták az őst.

A GAZ-AA olyannyira közkedvelt lett, hogy még saját nevet is kapott, Polutorka-ként lett becézve.

Arra, hogy a katonák miért is imádták ennyire, elég, ha megemlítjük sokrétű felhasználását. Alkalmazták lőszer és üzemanyag szállításra, mentőautóként, rádióállomásként, s a légvédelem is bevetette (légvédelmi ütegként) és mindezek mellett ellátta egy „sima teherautó” munkáját is. Tovább mélyítette az orosz katonák iránta érzett szerelmét az, hogy bármilyen üzemanyaggal hajthatták, ha nem volt túl meleg, még kerozinnal is üzemelt, bár repülni azért nem tudott. De az iránta érzett tisztelet csúcsa, hogy 1750 kg-s súlya mellett, 70 km/ órás sebességre volt képes, ami akárhogy is nézzük, egy ekkora monstrumtól kifejezetten szép teljesítmény volt!

Harmadik Birodalom

Hitlerrel kapcsolatos sokadik ellentmondás, hogy imádta az autókat, bár nem tudott vezetni. Megalapította a Volkswagent 1937-ben, mondván tervezzenek egy népautót, mely olcsó, de mégis minőségi. Így született meg a híres Bogár, mely a náci vezér azon kevés rendelete közé tartozott, amelyért hálás lehet az utókor. Noha regnálása alatt csak pár darab készült el belőle, később valóban népautóvá vált. Na de, autót a népnek kezdeményezés ide, megalapított Volkswagen oda, Hitler a Bogárral tett propaganda kört leszámítva csakis Mercedesbe volt hajlandó beleülni. Sőt, egyes legendák szerint annyira rajongott a márkáért, hogy zsenge pártelnök korában szabályosan könyörgött egy eladó példány árengedményéért.

Ami a hadseregét illeti, a németek egyik névjegyévé vált, az utókor filmes feldolgozásaiban is szinte kivétel nélkül megjelenő VW Kübelwagen személyszállító.

Fejlesztése már 1936-ban elkezdődött, de a gyártása csak 1940-ben indult el. Tervezője az a Ferdinand Porsche volt, aki a Bogárt is megálmodta, így aligha véletlen, hogy a Kübelwagen alapjai megegyeznek a későbbi népautóval. A Kübel olcsó volt, korához képest nagyon gyors, végsebessége elérte a 100 km/h-t, s ami szintén nagyon fontos, hogy gyártása nem igényelt sok időt. 1944-ig kb. 55 ezer példány készült belőle. Két továbbfejlesztett változata is volt, a sivatagban használt példányt Tropenfestnek, míg az úszóképes változatát Schwimmwagennek hívták.

Mint azt tudjuk, „az Opel sosem kop el”, így volt ez már a ’30-as, ’40-es években is. A német hadsereg tulajdonképpen az egész háború alatt gépkocsi hiányban küszködött, aminek egyik oka az lehetett, hogy kezdetben – a Szovjetunió elleni támadásig – a vasúti szállítást preferálták. Miután a síneken történő szállítás teljesen kilátástalannak bizonyult, színre lépett a Wehrmacht igáslova, sokak szerint a világháború legjobban kivitelezett teherautó családja, az Opel-Blitz.

A legismertebb típusok a 4X2-es kerékképletű Opel-Blitz és későbbi változata az Opel-Blitz 3,6-6700A. A vezetőfülke kezdetben acélból, később nem a környezettudatosság, sokkal inkább az acél hiánya miatt fából és préselt papírból készültek. Minden hadszíntéren bevetették, ami annak is köszönhető, hogy a teherautó öszkerékmeghajtást is kapott. Hasonlóan a GAZ AA-hoz, ezt is számtalan feladatra alkalmazták. Leggyakrabban mentőautóként, felmentő javítóautóként vagy parancsnoki járműként funkcionált.

Remélem sikerült a történelem és az autók szerelmeseinek kíváncsiságát némiképp felkeltenem a világháború méltatlanul elfelejtett terepjáróira és teherautóira. Megérdemelnék, mert fejlődhet akármilyen gyorsaságban a haditechnika, nélkülük nem lehet háborút nyerni!